

Pilhál Tamás

Mesés pénzek kaszton belül
Elképzelhetetlen, hogy a városvezetés ne tudott volna a BKV humánpolitikai igazgatójának százmilliós végkielégítéséről – nyilatkozta lapunknak Tarlós István, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.
Ötmilliárd lehet a veszteség
Vitába keveredett az Európai Unióval a magyar rendészeti vezetés a határőrizet korszerűsítésére felvett támogatásokról, ugyanis 4,7 milliárd forintot olyan terepjárókra költöttek, amelyeket a határtól száz kilométerre használnak. A magyar fél arról próbál
Titoktartásért is milliókat ad a BKV
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és Kocsis István vezérigazgató is vizsgálatot indított a BKV személyzeti vezetőjének lapunk által feltárt százmilliós végkielégítési ügyében. Értesülésünk szerint a 96 milliós összegből 16 millió forintot titoktartási
Végkielégítés után dolgozik a BKV-vezető
Hiába fizettek ki – prémiumokkal együtt – mintegy százmillió (!) forintot végkielégítésként a BKV személyzeti vezetőjének tavaly márciusban, Szalainé Szilágyi Eleonóra ma is a fővárosi közlekedési társaságnál dolgozhat havi bruttó négymilliós fizetésért –
Gyújtogatók
Draskovics és Gyurcsány is felelős lehet
Bíróság elé kell állniuk tetteikért az UD-ügy felelőseinek – közölte tegnap Demeter Ervin. A fideszes politikus szerint a már meggyanúsított Szilvásy György és a posztjáról lemondott Laborc Sándor mellett Draskovics Tibor és Gyurcsány Ferenc felelőssége i
Meggyanúsíthatják a szocialista Kékesit
Tisztáldozat: lemondott Laborc Sándor
Saját kérésére felmentette tegnap a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatói posztjáról a miniszterelnök Laborc Sándort. A Fidesz szerint a lemondás összefüggésben állhat azzal, hogy Laborc feljelentései elvéreztek az UD-ügyben, illetve azzal, hogy Szilvásy G
Pandúrból rabló
Az év első felében több mint kétszáz bűncselekményt követtek el rendőrök az ország különböző pontjain. Bár az adatokat nézve a korábbi évekhez képest valamelyest javult a helyzet „rendőrbűnözési” fronton, egyre gyakoribbak a közvéleményt megrázó bűnesetek