

Pilhál Tamás

Beigazolódott a rendőri túlkapás
Két rendzavarás szabálysértése miatt bíróság elé citált ember elleni eljárást szüntetett meg tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Kiderült, őket csak azért verték meg és tartották jogtalanul fogva a rendőrök, mert rosszkor voltak rossz helyen.
Már tudják, ki ölte meg a politikust?
Információink szerint a rendőrség nagy valószínűséggel már most tudja, ki ölte meg a Fidesz debreceni önkormányzati képviselőjét, Balla Irmát, akinek holttestére fia talált rá szombaton saját lakásában. Erre utal, hogy a rendőrség nem tűzött ki nyomraveze
Hazudozó telefonáló a Klubrádióban
APEH-autók százmilliókért
Az APEH nem csupán ötszáz új munkatársat vett fel a hatékonyabb adóbeszedés céljából és a pluszfeladatok ellátására, hanem 106 új gépkocsit is vásárolt több száz millió forintért.
Visszatáncoltak Petréteiék
Visszatáncolt a kormány a nagy port kavaró rendeletmódosítás hatálybalépése előtt, így a jövőben mégsem számít közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek a golyóálló mellény, a sisak és a vért viselése közterületen.
Fejlemény az Altus-perben
Újabb adatok a Hankook-botrányban
Hankook-gate: elrendelték a nyomozást
Különösen nagy értékű hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt elrendelték a nyomozást azon feljelentés nyomán, amelyet a lapunkban föltárt Hankook-botránnyal összefüggésben nyújtottak be a rendőrségen. Eközben Kóka János gazdasági miniszter elhárította a
Dunaújváros hűtlen polgármestere
Büntetőfeljelentést tett egy fideszes politikus a lapunk tegnapi számában feltárt dunaújvárosi ingatlanpanama ügyében. Dorkota Lajos – az SZDSZ-es Kóka János vezette gazdasági tárca érintettségére utalva – kijelentette: most már tudhatjuk, mir