További elő- és utótagokkal félelmetes méretű szókígyókat alkothatunk. Persze csak elméletben, hiszen valószínűleg ember nincs kerek e világon, aki adott esetben a férfinagypályáslabdarúgó-Európa-bajnokság-döntő-jegyárusítás alakot részesíti előnyben. Vagy ha van is ilyen, az olvasószerkesztői-korrektori had gyorsan jobb belátásra bírja.
Át is térhetünk egy másik kérdéskörre: a mérkőzéspárosítások írásmódjára. Fontos, hogy akár főnevekkel, akár melléknevekkel hivatkozunk a csapatokra, nagykötőjelet kell közéjük tenni: Ausztria–Magyarország, osztrák–magyar meccs. A 240. szabály l) pontja alapján a nagykötőjel alapesetben tapad az előtte és az utána következő szóhoz, de „ha több szóból álló, bonyolultabb írásmódú szerkezeteket kapcsol össze”, szóközt teszünk elé és mögé. Az Eb-n erre nem lesz szükség, de szemléltető példaként azért álljon itt a Trinidad és Tobago–Chile, illetve a Trinidad és Tobago – Chile forma; utóbbi sokkal elegánsabb, jobban olvasható. S akkor ott van még a szponzor- és egyéb nevekkel kilométer hosszúságúra nyújtott klubcsapatnevek tagolása, ahol az egyértelműség is megkívánja a szóközt: ugye mennyire hiányzik a nagykötőjel két oldaláról a Soproni VSE-GYSEV–Gyirmót FC Győr kifejezésben?
Vita tárgya szokott lenni, hogy az Ausztria–Magyarország-mérkőzés vagy az Ausztria–Magyarország mérkőzés írásmód helyes. A témáról korábban, az EU–Törökország(-)egyezmény kapcsán írtunk. Véleményem szerint nem hiba, ha elmarad a kiskötőjel, pláne hogy az Ausztria–Magyarország önmagában is megállja a helyét: „Óriáskivetítőn nézhető az Ausztria–Magyarország.”
Térjünk át az eredmények írásmódjára. Mi lett a Németország elleni felkészülési találkozó végeredménye: 2:0, 2-0 vagy 2–0? Melyik a helyes? Ha a legnevesebb magyar mérkőzésből indulunk ki, a kettőspontra szavazunk, hiszen Puskásék világraszóló diadalát 6:3-ként, nem pedig 6-3-ként vagy 6–3-ként szokták emlegetni. Csakhogy a labdarúgásban 1970 nyaráig gólarányt számoltak, azóta gólkülönbséget, és a kettőspont csak az előbbinél volt használatos. Mint az E-nyelv írásából kiderül, a sportújságírók kettőspontot olyan sportágakban használnak, amelyekben valamilyen fix pontszámot, gólszámot, játszmaszámot kell elérni; ahol „bármilyen” eredmény kialakulhat, ott nem. Ez az oka annak, hogy a teniszeredményekben békésen megfér egymás mellett a 6:2 és a 7–5. Érdekesség, hogy egészen a közelmúltig a helyesírási szabályzat nem rendelkezett a sporteredmények írásmódjáról, támpontot a bő egy évtizede megjelent, Osiris-féle Helyesírás adott: „a sporteredmények kifejezésére alkalmazott írásjel számjegyíráskor a kettőspont, ilyenkor szóközzel kell írni a két számot és az írásjelet”. A 6 : 3 írásmóddal azonban sehol sem lehetett találkozni – azaz a szaknyelvi szokásjog felülírta a nyelvészi ajánlást. Az új helyesírási szabályzat már kitér a sporteredmények írásmódjára. A 240. szabály f) pontja megemlíti a kettőspontot, szintén szóközzel, ahogy valószínűleg sosem fogjuk látni: „A sporteredmények jelzésekor – amennyiben kettőspontot használunk – a kettőspont egyik irányban sem tapad.” A k) pont pedig megengedi a kiskötőjel használatát: „A kötőjel középső helyzetű, és általában tapad az előtte és az utána álló szó(rész) utolsó, illetve első betűjéhez: [ ] az eredmény 24-17.” Mivel a kötőjelet immár „legálisan” használhatjuk, az 1970 utáni eredményeket érdemes ezzel jelölni. Egyszerűbb, mint a nagykötőjel, szakszerűbb, mint a kettőspont. S persze egy anyagban illik következetesen egyféle jelölést használni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!