A hamburgi seregszemle október 1. és 10. között 52 országból érkező 172 filmalkotást vonultat fel, a Saul fia a Kaleidoskop elnevezésű válogatásban lesz látható. A film egyike annak a 12 alkotásnak, amelyeket a szervezők a Hamburgi Filmkritikusok díjára jelöltek idén.A rangos elismerés odaítéléséről a Hamburger Abendblatt, az NDR regionális közszolgálati médiatársaság és a Spiegel munkatársaiból álló zsűri dönt. A fesztiválpremiert követően hamarosan Németország-szerte látható lesz a mozikban a Saul fia a Sony forgalmazásában.Nemes Jeles László első játékfilmje Röhrig Géza főszereplésével, a filmalap támogatásával készült, az alkotás a májusi cannes-i filmfesztiválon megkapta a nagydíjat három további rangos elismeréssel együtt, köztük a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (Fipresci) díját is.A Saul fia első észak-amerikai fesztiválpremierjeit kiemelkedő siker övezte: Telluride-ban és Torontóban is a legjobb filmek közé választották a kritikusok. A nagy presztízsű New York-i filmfesztivál október 6-án tűzi műsorra Nemes Jeles László filmjét a Lincoln Centerben, emellett az alkotás látható lesz London, Hamburg, Gent és Luxemburg rangos seregszemléinek versenyprogramjában is. A Saul fia Magyarország hivatalos Oscar-nevezése a legjobb idegen nyelvű film kategóriában – olvasható a közleményben.
Németországi fesztiválturnén a Saul fia
Nemes Jeles László alkotását filmkritikusi díjra jelölték a németországi premier helyszínén.
2015. 10. 03. 9:56
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!