Egyre többször hangzik el az a vélemény, és nem csak a szkeptikusok részéről, hogy az embereknek már a könyökén jönnek ki a képregényfilmek. Unják az egysíkú történetet, a sok esetben logikátlan és következetlen főhősöket, és azt, hogy miközben a jók megmentik a világot egy újabb hatalmas fenyegetéstől, tulajdonképpen majdhogynem meg is semmisítik azt, mégsem rója fel nekik senki százak, sőt ezrek halálát.
Ezért várta nagyon a moziközönség képregényrajongóbb fele – és talán egy kicsit a többiek is – a Batman Superman ellen – Az igazság hajnalát szűk másfél hónappal ezelőtt; abban bízva, hogy a film majd új irányt mutat az adaptációk terén. Miután a Warner és a DC közös teremténye közelről sem váltotta be a hozzá fűzött hatalmas reményeket, fokozott nyomás nehezedett a Disney és a Marvel (valamint egy kicsit a Sony) kooperációjában készülő új Amerika kapitány epizódra, a Polgárháborúra, melynek központi motívuma ugyanúgy a jó oldalon harcoló hősök konfliktusa és összecsapása, mint a már említett versenytársnak. Emellett az Ultron kora, valamint Az ébredő Erő – első, túlontúl pozitív reakciók után felszínre törő – felemás fogadtatása is beárnyékolta a filmet, de az igazság az, hogy a Russo fivérek talán az eddigi legjobb képregénymozit hozták el a közönségnek.
A történetről nem szeretnék szólni, mert egyrészt nem akarom előre lelőni a fordulatokat, másrészt nem is az a legfontosabb, inkább csak táptalaja és katalizátora a hősök között kialakuló és a két és fél órás játékidő alatt végig formálódó dinamikának. A hangsúly folyamatosan a két részre szakadt bosszúállók motivációin, egyéni és csoportérdekein, morális felfogásuk különbözőségein, valamint érveik – időnként verbális, máskor fizikai – ütköztetésén van, mindez persze megfejelve néhány elképesztően látványos, helyenként drámai, tragikus harcjelenettel.
A Tél katonája (Sebastian Stan) a második Amerika kapitány-epizód után a Polgárháborúban is komoly szerepet kap, mint a két fél között feszülő ellentét egyik oka és szimbóluma, múltja a történet fontos részét képezi, így talán ő az a karakter, akinek kibontásába és bemutatásába a legtöbb munkát fektették az alkotók. A személyiségárnyalás szempontjából a másik fontos személy Amerika kapitány (Chris Evans) kvázi ellenlábasa, Vasember (Robert Downey Jr.). Bár azt hihettük, mindent megtudtunk róla az öt film alatt, melyben feltűnt, most mégis olyan oldaláról ismerhetjük meg, amilyenről eddig még csak kevés alkalommal. Üdítő élmény belepillantani a Skarlát Boszorkány (Elizabeth Olsen) és a Vízió (Paul Bettany) fejébe is, kicsit megismerni a világhoz való hozzáállásukat, önértékelésüket.
A legnagyobb lutri a Sony által már két különböző módon, összesen öt önálló alkotáson keresztül bemutatott Pókember karaktere volt, akiről viszont teljes bizonyossággal ki merem jelenteni, végül a Polgárháború legpozitívabb csalódása lett. A Marvel képes volt egy a korábbinál sokkal szerethetőbb, és ami még fontosabb, autentikusabb Pókembert a vászonra álmodni, noha Tom Hollandet összesen talán bő harminc percet látjuk a piros-kék rugdalózóban, szemben a második Sony-eresztés falmászójával, az erős közepes teljesítményt produkáló Andrew Garfielddal, vagy az őt megelőző, egy egész trilógiát végigszerencsétlenkedő Tobey Maguire-ral. A mozi legjobb poénjai is a tizenéves szuperhőshöz köthetők, ami nem meglepő, hiszen a képregénykötetekben sem áll távol tőle a mókamester-feladatkör. Ugyancsak jó választásnak tűnik Chadwick Boseman a Fekete Párduc szerepére, noha őt kevésbé mutatták be a készítők a Polgárháborúban, ami talán azért sem véletlen, mert Pókemberrel ellentétben ő kap egy eredetfilmet is a jövőben.
Az új Amerika kapitány-epizód nagy pozitívuma a Daniel Brühl által megformált „főantagonista”, Zemo (báró) újragondolása, illetve maga a tény, hogy végre nem egy szinte legyőzhetetlen ellenséggel kell megküzdenie a hősöknek a már unalomig ismert receptúra alapján. Ez persze azzal jár együtt, hogy hatalmas metropoliszok sem válnak a földdel egyenlővé egy jó és rossz között zajló, mindent eldöntő összecsapás folytán, és ez nagyon jól van így.
Az Amerika kapitány: Polgárháború nemcsak egy erős mozi, de jó eséllyel elindíthatja a Marvel filmes univerzumát egy új irányba, melyben nem az a legfontosabb, hogy minél látványosabbak és grandiózusabbak legyenek a harcok, minél több minden pusztuljon el a világ megmentése közben. Abba az irányba, ahol a hősök nemcsak páncélos-pizsamás jótevők, hanem motivációkkal, ideológiákkal, változatos és tökéletlen személyiséggel rendelkező hús-vér lények, az ebből eredő feszültséggel és emberi konfliktusokkal együtt, melyek mozgásban tartják az egyre előrehaladottabb globális történetet és fenntartják a néző érdeklődését.
Ennek lehet előfutára a Polgárháború, ha a Disney és a Marvel rá mer lépni erre az útra. Jó jel, hogy a Netflixen futó sorozatok – Fenegyerek, Jessica Jones – esetében már megtették.
