Az Oscar-díjas francia színművész, Juliette Binoche volt a 13. Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál megnyitójának sztárja, ahol a fesztivál díszvendégeként tegnap részt vett a megnyitóünnepségen, és a átvette a frissen alapított Európa-díjat.
A színművész miskolci részvételének apropója az, hogy a fesztivál CineClassics sorozata levetíti Krzysztof Kieslowski rendező Három szín című filmtrilógiáját. A Három szín: kék a fesztivál nyitófilmje volt, Binoche főszereplésével. A CineClassics Szabó István védnökségével 2010 óta mutat be filmtörténeti klasszikusokat és ritkaságokat. Az Aranyoroszlán díjas remekmű vetítését követően Kieslowski trilógiájának másik két darabja is látható lesz Miskolcon: ma este a Fehér, holnap a Piros kerül vászonra.
A színművész az Európa-díj átvétele után röviden bevezette a nyitófilmet, és megemlékezett rendezőjéről, Krzysztof Kieslowskiról, a modern filmművészet egyik legjelentősebb alakjáról, aki húsz éve hunyt el.
Az édesanyja révén lengyel gyökerű Juliette Binoche mindössze 23 évesen A lét elviselhetetlen könnyűsége egyik szerepében robbant be a nemzetközi köztudatba. 1996-ban az Almásy László sivatagkutatóról szóló, kilenc Oscar-díjjal jutalmazott hollywoodi produkcióban, Az angol betegben nyújtott alakításáért a legjobb női mellékszereplő kategóriában megkapta az Amerikai Filmakadémia elismerését.
Azóta az egyik legjobban foglalkoztatott színművész, aki párhuzamosan szerepel európai és hollywoodi produkciókban. Mások mellett olyan ragyogó rendezőkkel dolgozott, mint Jean-Luc Godard, a kétszeres Aranypálma díjas Michael Haneke és Abbas Kiarostami; kiváló művészek sorával, például Daniel Day-Lewiszal és Johnny Depp-pel is játszott együtt.
Ő napjaink legnagyobb és legkelendőbb nemzetközi sztárja, az egyik legnagyobb név, aki Miskolcra látogatott a fesztivál történetében. A nemzetközi fesztiváléletben mind komolyabban számon tartott Cinefestre szívesen látogatnak el a nagy sztárok: tavaly a korszakos díva, Claudia Cardinale kapott életműdíjat. Ezt az elismerést idén Makk Károly veszi át, aki jövő csütörtökön személyesen mutatja be a Szerelem és Egymásra nézve című klasszikusait, és mesterkurzust is tart az érdeklődőknek.
Hamarosan interjút is olvashatnak rovatunkban Juliette Binoche-sal.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!