Ilyen Amerikát szeretnének olvasóink

Kiderült: a megalkuvást nem tűrő, munkahely-, illetve béketeremtő karakter a legszimpatikusabb.

Balogh Roland
2016. 11. 11. 21:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben a világ nem igazán tért még magához Donald Trump sikere után, mi az elnökválasztást megelőzően online szavazást indítottunk olvasóink körében, szerintük ki a filmtörténet „legjobb” fiktív amerikai elnöke. Nos, ők döntöttek, mi pedig kielemezzük, milyen Amerikát, amerikai vezetőt tartanak leginkább szimpatikusnak.

Az első helyet végül igen meggyőző fölénnyel – a tízfős mezőnyből harminc százalékkal – Az elnök emberei (The West Wing) című, hét évadot megélt sorozat elnöke, a Martin Sheen által eljátszott Jed Bartlet szerezte meg.

A legenda szerint a korábbi balliberális magyar kormányapparátus is nagyon kedvelte a Fehér Ház, illetve az adminisztráció kulisszái mögé bepillantást engedő szériát, amelyben az amerikai elnök egy külpolitikailag igen aktív és sikeres szereplő. Képes például egy olyan konfliktusban – az izraeli–palesztin kérdésben – békét köttetni a felekkel, amely témában a való életben hosszú évek óta nemigen sikerült egyről a kettőre jutni egy elnöknek sem. Az 1978-as megállapodás után a fikcióban tető alá hozott 2005-ös megegyezést természetesen szintén – hol máshol? – Camp Davidben szentesítik.

Ami külön érdekes: demokrata létére Bartlet épp a hadsereg bevetésének kérdésében volt igen nyakas. Ugyanis hiába ellenezték a sorozatban a békefenntartók térségbe küldését mind a saját pártjában, mind a republikánusoknál, ő ennek ellenére meglépte azt az izraeli–palesztin békeszerződés aláírása után.

Az elnök egyébként a merész beavatkozáspolitika híveként tevékenykedett. Ezt nyíltan jelezte is, amikor a népirtásoktól sújtott kitalált afrikai országba, Egyenlítői-Kunduba is csapatokat vezényelt. Érdekes, hogy közben a való életben a Trumppal szembeni félelmek egyik alfája épp az, hogy a republikánus színekben választást nyert ingatlanmogul a maga bárdolatlan hevességével akár úgy is bevetheti az amerikai haderőt mint főparancsnok, hogy senki véleményét nem kéri ki a döntéséhez. Nos, Bartlet nem lacafacázott.

A belügyeket illetően a Martin Sheen alakította elnök többé-kevésbé tipikus demokrata volt: több millió új munkahelyet teremtett, emellett támogatta az alternatív energiaforrások alkalmazását, s a most leköszönő Barack Obamához hasonlóan egy átfogó társadalombiztosítási-egészségügyi reformba is belefogott. Igaz, utóbbiról nem igazán derült ki, hogy végül átment-e a törvényhozás két házán.

S ugyan a sorozat még a 2008-ban induló globális gazdasági válság előtt futott, azért Bartlet elnöknek így sem sikerült megbirkóznia az amerikai büdzsé rákfenéjével: nem tudott lefaragni a gigászi költségvetési hiányból. Közben nem maradtak el a gesztusértékű kinevezések sem, s az elnök így helyezte hivatalába az első spanyol ajkú legfelső bírót, az Edward James Olmos alakította Roberto Mendozát, illetve a Glenn Close játszotta Evelyn Baker Lang személyében az első női igazságügyi minisztert.

Külön érdekes az is, ahogy az elnökről még az elején kiderült: gyógyíthatatlan idegrendszeri megbetegedése, sclerosis multiplexe van, de ezt a tényt az újraválasztási kampánya előtt megpróbálták elmismásolni. Később vállalta betegségét, s így egy kongresszusi vizsgálat sem tudta megakadályozni, hogy újrázzon.

Úgy tűnik, a keménység nyerőnek számít olvasóink szemében, mert a második és a harmadik helyen is két „kemény legény” végzett a szavazáson: a Bill Pullman által alakított, a bolygónkat a földönkívüliektől megmentő Thomas J. Whitmore a Függetlenség Napja mozikból, illetve a Harrison Ford megformálta, a terroristák által elrabolt és őket személyesen likvidáló James Marshall Az elnök különgépéből.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.