Eddig hatalmas siker az új King Kong-film

Nyitó hétvégéjén a legnézettebb film volt az amerikai mozikban.

MTI
2017. 03. 12. 20:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Warner Bros. szörnye győztesen került ki a mozinézőkért vívott csatából a másik szörny, a Fox Loganja, a farkasember ellen: az előző hétvége sztárja a toplista második helyére szorult vissza, ezen a hétvégén már csak 37,8 millió dollárért váltottak rá jegyet, ezzel észak-amerikai jegyárbevételei 152,6 millióra nőttek.

A King Kong a Variety.com szakértői szerint jóval felülmúlta a várakozásokat, amelyek 45-50 milliós debütálást jósoltak. Mivel a Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson és Brie Larson főszereplésével forgatott mozi gyártására nagyjából 185 millió dollárt költöttek a stúdiók, a világ más piacain is tarolnia kell, ha a készítők keresni akarnak rajta. Ezen a hétvégén 65 Észak-Amerikán kívüli országban mutatták be 81,6 milliós jegyárbevétellel.

A Kong: Koponya-sziget a második része a Warner és a Legendary tervezett szörnysorozatának. Az első, a 2014-ben bemutatott Godzilla 93,2 millióval nyitott az amerikai mozikban annak idején, az egész világon pedig 529,1 millió dollárt gyűjtött. A tervek szerint a két hatalmas főemlős csatája lesz a harmadik rész témája valamikor a nem túl távoli jövőben.

Harmadik helyre futott be a Blumhouse és a Universal Tűnj el! című thrillere, amelyik fantasztikus pénzügyi sikerrel, 111 millió dolláros jegyárbevétellel zárta harmadik hetét, miközben csak 4,5 millióból készült. A fehér bőrű barátnője családja birtokára látogató fekete fiú rémálommá vált bemutatkozását a magyar nézők április 20-ától láthatják.

A toplista negyedik helyét 10,1 milliós jegyárbevétellel a Lionsgate A viskó című filmje foglalja el. A vallási témájú bestsellerből készült alkotás hőse, egy gyermekét gyászoló apa titokzatos meghívást, csodás segítséget kap. Az apát Sam Worthington (Avatar, A fegyvertelen katona), „meghívóját" Octavia Spencer (A számolás joga, A segítség) játssza. Két hét alatt 32,5 millió dollárért váltottak rá jegyet az észak-amerikai mozikban.

A Lego Batman – A film 7,8 milliójával az ötödik lett a hétvégén. A játékfigurák szuperhősfilmje öt hét alatt 159 milliós bevétellel gazdagodott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.