„Nem lettem volna méltó Dumbledore”

A többek között Gandalfot is alakító veterán színész, Ian McKellen beszélt erről egy BBC-interjúban.

Balogh Roland
2017. 04. 04. 18:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy vélem, nem lettem volna méltó arra, hogy eljátsszam Dumbledore professzor szerepét a Harry Potter című filmeposzban – erről beszélt egy friss interjúban Ian McKellen. A veterán színészlegenda a brit közszolgálati BBC Hard Talk című beszélgetős, rendhagyó módon közönség előtt zajló műsorában emlékezett meg arról, hogy a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola (angolul Hogwarts) igazgatóját, Albus Dumbledore-t alakító ír Richard Harris színész a második Potter-mozi forgatása után, 72 éves korában daganatos megbetegedés következtében elhunyt, és a helyére kerestek új szereplőt. Ő azonban nem fogadta el a szerepet, mert nem érezte úgy, hogy Harris helyébe léphetne, aki állítólag nem tartotta elég szenvedélyes színésznek őt.

A most 77 éves McKellen a műsorban egyébként viccesen megjegyezte, hogy valójában ő az igazi mágus, utalva ezzel arra, hogy – megannyi más mellett – ő alakította Gandalfot A Gyűrűk Ura, valamint A hobbit filmekben.

Dumbledore szerepét végül egy másik ír származású színész, az immár 76 éves Michael Gambon kapta meg, s a Harry Potter és az azkabani fogoly című epizódtól hat részen át játszotta el. Az ugyancsak megszámlálhatatlan szerepből ismert Gambon többek között Dosztojevszkijt is alakította Makk Károly 1997-es A játékos (The Gambler) című filmjében is.

A J. K. Rowling által írt, hétrészes regénysorozat első része egyébként idén nyáron – június 26-án – lesz húszéves. Az első film 2001-ben került a mozikba. Az ifjú varázsló és társai kalandjai elképesztően népszerűek lettek, s a Potter-mániát látva a Warner Brothers stúdió egy külön Harry Potter-múzeumot épített a London melletti Watfordban, ahol a rajongók keresztül-kasul bejárhatják a filmben használt díszleteket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.