Hol késnek a magyar történelemről szóló filmek?

Téma lenne bőven: 1956, a világháborúk, Trianon, a dualizmus, 1848, a Hunyadiak kora, a tatárjárás, az államalapítás.

Az RTL Klub 2014 őszén egy saját gyártású celebvetélkedő miatt hat hétre levette műsoráról a Szulejmán című török történelmi szappanoperát. A döntést hatalmas felháborodás fogadta, amelyből kiderült: a legendás szultán történetét feleségei szemszögéből feldolgozó sorozat megdöbbentően népszerű a hazai tévézők körében.

A sorozat hamarosan visszakerült a műsorra: a statisztikák szerint egymillió ember követte, ahogy Szulejmán győzelemre vezeti övéit a magyar seregek ellen. Ebből is kiviláglik, ha ügyesen csomagolják, széles tömegekhez juthat el a történelem. Nem mindegy azonban, hogy kik csomagolnak. Egy török szappanopera nyilván nem vállalkozhat a magyar történelem pontos bemutatására. De hol késnek azok a hazai művek, amelyek akár a mozikban, akár tévékben versenybe szállhatnának az importált művekkel? Az igény láthatóan megvan valami hasonlóra. A szándék hiányzik, vagy a pénz?

A rendszerváltás előtt több remek alkotás is foglalkozott történelmi témával, az irodalmi adaptációktól kezdve (Egri csillagok, A fekete város, A kőszívű ember fiai) az olyan eredeti művekig, mint a 80 huszár, a Hideg napok, Az ötödik pecsét, A tizedes meg a többiek vagy a Szegénylegények. Az is igaz azonban, hogy viszonylag kevés alkotást találunk, amely egy-egy nagyobb fordulópont vagy kiemelkedő történelmi alak megragadására törekedett volna, kifejezetten mítoszteremtő céllal. A rendszerváltás utáni mérleg felemás. Volt egy katasztrofális Honfoglalás, amelyben a magyar nemzet egyik legfontosabb időszakát sikerült dilettáns módon érdektelenségbe fullasztani. Ezt csak tetézte a Sacra Corona, ahol már az alapkonfliktus kiválasztása sem sikerült. Majd jött a sokat támadott Hídember: talán az egyetlen olyan film az elmúlt húsz-egynéhány évből, ami egy fontos történelmi alakra koncentrál, és elköltötték rá annyi pénzt, amennyit egy ilyen produkció megkíván.

Az aktuális szándékok ügyében a legegyszerűbb a legfelsőbb forráshoz, a hazai filmipart vezető Andy Vajnához fordulni: ő idén tavasszal a Kossuth rádióban beszélt a témáról. A Nemzeti Filmalap vezetője szeretne történelmi filmeket támogatni, ám egyelőre nem látott olyan forgatókönyvet, amit méltónak érzett volna a megvalósításra; ezzel a felelősséget a filmesekre tolta át.

Az elmúlt években ugyan egy sor történelmi fókuszú tévéfilm került elő. Ilyen volt a kommunista ügynökmúlttal foglalkozó, nyomasztóan jól sikerült A vizsga, illetve szintén ebből a korszakból való két akciódúsabb produkció, A berni követ és a Szabadság különjárat. Mindhárom film forgatókönyvét Köbli Norbert jegyezte, aki azóta már korszakot váltott, és először Mágnás Elza meggyilkolását adaptálta a Félvilágban, majd Szürke senkik címmel első világháborús tévéfilmet forgatott. Mostanában a rendező Szász Attilával a Gulagról szóló Örök tél című filmen dolgoznak Csányi Sándor főszereplésével.

– Jó forgatókönyvíróink és jó forgatókönyveink vannak. Amiért mégis úgy tűnhet, nincsenek jó történelmi forgatókönyvek, azt én úgy fordítom le: nincsenek olyanok, amelyek mindenkinek megfelelnének – mondja Köbli. Szerinte egy történelmi film nem lehet semleges, muszáj állást foglalnia, és ez óhatatlanul kérdéseket szül. A forgatókönyvíró azt mondja, a pénzügyi kérdések mellett óriási bátorság kell alkotói, támogatói részről is, hogy izgalmas, árnyalt történelmi film készülhessen. Mondjuk Horthy Miklósról. – Egy megosztott társadalomban, ahol a történelem mindig aktuálpolitika, a filmesek sokszor inkább kortalan allegóriákban mesélnek.

Pedig elég felcsapnunk egy történelemkönyvet, hogy filmre kívánkozó drámák, feldolgozatlan traumák sora nézzen vissza ránk. Itt van a rendszerváltás, 1956, a második világháború, Trianon, a dualista Monarchia elképesztően gazdag története, 1848, a Hunyadiak kora, a tatárjárás, az államalapítás. Nem egy esetben az irodalmi alapok is megvannak: évek óta történnek óvatos kísérletek Bán Mór Hunyadi-könyvsorozatának adaptálására, eddig sikertelenül. 1848–1849 esetében szinte adja magát Kossuth Lajos és Görgey Artúr levelezése.

Magyar filmesekkel beszélgetve az is kiderül, hogy nem a szándék hiányzik. Itt felvetődik egy jól hangzó, Trianonról szóló film, ott egy Tisza Istvánról, Zrínyi Miklósról, Bethlen Istvánról szóló forgatókönyvről szólnak hírek. Köbli Norbert írt Puskásról, Kádárról és József Attiláról is szkriptet, és reméli, hogy egyszer ezekből is lesznek filmek. Elkészült a Toldi Miklósról szóló – hazai közegben elképesztően költséges – kalandfilm forgatókönyve is, hogy aztán a filmalap és a projekt gazdája, Pálfi György közötti vita miatt semmi se legyen belőle. Ám idén mozikba került és a nézők körében nagy sikert aratott a Kincsem, hamarosan pedig érkezik a Kondor Vilmos műve alapján készülő krimi, a Budapest noir.

De a tény tény marad: a történelmi film és a történelmi sorozat rendkívül drága. A Trónok harca fantasysorozat hatodik évadának egy-egy epizódja a Forbes magazin szerint tízmillió dollárba, azaz hárommilliárd forintba került. Ez nagyjából annyi, amennyire a Toldi-film összköltségvetését becsülték. A magyar piac pedig kicsi: hiába gyártanánk le remek nemzeti eposzokat, ha nem tudjuk őket exportálni. A fiókban maradt legizgalmasabb magyar történelmi film szinopszisát egyébként nem más készítette, mint Bibó István. A kiemelkedő gondolkodó egy Hunyadi János koráról szóló, széles horizontú, többnyelvű filmet képzelt el, ami laikus szemmel nézve is megvalósíthatatlannak tűnik. Már Bibó is látta, hogy mi adhatná el Közép-Európa válaszát a Trónok harcára, amikor a nagyszabású csatajelenetek mellett lépten-nyomon felbukkanó meztelen nőket álmodott a filmtervbe.