Nyugati szomszédaink nem kényeztetnek el minket vígjátékokkal. Ha Michael Haneke drámáira, Ulrich Seidl sokkoló alkotásaira vagy akár az alpesi tájakon játszódó különös bűnregényekre gondolunk, joggal jut eszünkbe, hogy az osztrákoktól elsősorban komorabb tónusokra számíthatunk, fekete komédiát velük kapcsolatban sokkal kevésbé várunk. Eddig a nagyszerű komikustól, Josef Hadertől is a sötétebb darabok jutottak el hozzánk. Legutóbb például a Stefan Zweig: Búcsú Európától című dráma, melyben a tragikus sorsú címszereplőt alakította. Ezúttal viszont az idei Berlinale egyik kedvence, a Mérgezett egér érkezett meg, amelynek rendezői székében is ő ült, és a főszerepét is ő alakítja. És amely a komoly téma ellenére már jóval szórakoztatóbb darab.
Még akkor is, ha a film fekete komédiának csak hellyel-közzel nevezhető. Egy már sokszor látott panelekkel dolgozó, fanyar humorú értelmiségi dramedyvel, azaz tragikus és komikus elemeket egyszerre tartalmazó alkotással állunk inkább szemben, ami elsősorban a groteszk élethelyzetek megmutatásával szórakoztatja közönségét. Hőse, Georg cinikus középkorú zenekritikus, akinek vélt fölényérzete, magabiztossága egy perc alatt foszlik semmivé, amikor kirúgják munkahelyéről. Bár az elbocsátás pillanatában még felháborodott olvasóit emlegeti, hamar egyértelművé válik: önbecsülése még ahhoz sem elegendő, hogy egy könyv írásába belefogjon. Inkább bosszúállással próbálkozik, de persze azt is csak a maga gyermeteg, esetlen módján képes véghezvinni.
Miközben véletlenül belebotlik egy volt iskolatársába, akivel vidámparkos bizniszbe kezd, felesége előbb egy meleg férfinál, majd egy huszonéves fiúnál próbálja feledni életközépi válságát. Polgárinak tűnő életükből egy pillanat alatt annyi marad, hogy az esti híradó előtt ülve hallgatják a menekültválság legújabb fejleményeit, rendre hozzáfűzve, hogy milyen szörnyű is ez az egész. Bár a nő terapeuta, láthatóan képtelenek bármiről is nyíltan beszélni egymással. A férfi nem tudja beismerni még azt sem, hogy elbocsátották, a helyzetkomikumok jelentős részének pedig éppen ez adja a forrását. Egy idő után azonban a remek alaphelyzet kifárad. A kritikusként bárkit a földbe döngölni kész értelmiségi mélyrepülése többet is megért volna annál a poénnál, mint hogy egy korábban kipécézett zenész dühösen szétveri az autóját, majd elszalad. Egyszeri szórakoztatásra kiválóan alkalmas persze a Mérgezett egér, de ha igazán fanyar osztrák értelmiségiekre vágyunk, azért érdemes inkább Thomas Bernhard könyveinél maradnunk.
