Jirí Menzelt életmű-, Vásáry Magdalénát (Magdaléna Vásáryová) pedig Európa-díjjal tüntetik ki a miskolci nemzetközi filmfesztiválon. A pénteki nyitófilm Bohumil Hrabal klasszikus művének adaptációja lesz, amely az 1981-es velencei fesztiválon a zsűri különdíját is elnyerte.
Menzel persze nemcsak Pepin bácsi különös eszmefuttatásainak vászonra álmodásával írta be magát a filmtörténelembe: 1966-os műve, a Szigorúan ellenőrzött vonatok rögtön Oscar-díjat nyert, s nagy siker volt, és Aranymedvét is kapott a Pacsirták cérnaszálon is.
Új bemutatóval érkeznek nagynevű filmesek is. Clint Eastwood lánya, a 24 éves Francesca Eastwood A bosszú angyala előtt mond köszöntőt, továbbá meghallgathatjuk a film rendezőjét, Natalia Leite-et is. A szeptemberben a hazai mozikba érkező thriller egy nemi erőszak történetét dolgozza fel.
A Cinefest nagyjátékfilmes versenyprogramjában szintúgy nagy nevekkel találkozhatunk. Látható lesz a Dakota Fanninggel készült Megtorlás, illetve a Jólét, Robert Pattinsonnal a főszerepben.