Amikor a menekült a családegyesítés lehetőségén nevet

Két migrációs témájú filmet néztünk a Szemrevaló fesztiválon.

A sztereotípiák végtelen tárházából merítenek, a média pedig persze örül neki, hogy végre a „rideg valóságot” mutathatja, beszámolva bűnözésről, leszakadásról, reménytelenségről. Az Ideges idegenek bátrabb próbálkozás, mint a Verhoeven-film, de persze a pozitív üzenet itt is lényeges: ne hagyjuk, hogy előítéleteink vezessenek bennünket. Ettől még Riahi szerencsére nem szájbarágósan, olykor a politikai korrektséget sutba vágva, szerethetően pimaszul mutatja, hogy lehet ezt a műfajt tényleg viccesen is művelni. 

Az Ideges idegenek is abból indul ki, mint az Isten hozott Németországban: hogy előszeretettel feltételezzük a rosszat, akár félelemből-prekoncepcióból, vagy épp szánt szándékkal, csak mert jólesik nekünk sötétebbre festeni a valóságot. A Verhoeven-vígjáték az ismertebb narratívával operál, míg az Ideges idegeneknél az utóbbit látjuk: hogy a tévé lelkesen élezi a feszültséget, csak mert ezzel lehet eladni a sztorit. Napjaink zaklatott légkörét látva pedig lehet is benne igazság, hogy sokan vevők a félelemgerjesztésre, és egyetértőleg bólogatnak, ha valaki megerősíti feltételezéseiket. 

Csakhogy természetesen a valóság ettől még nem lesz rózsaszín. A két film abban teljesít alul, hogy ezt elfelejti. Sulykolnák, hogy lássuk meg a dolgok másik oldalát, viszont ugyanúgy egy fekete-fehér világképet közvetítenek, amely szerint valójában minden egyszerűbb lenne, ha kicsikét humanistábbak vagyunk. Ebben az univerzumban a vallási és kulturális különbözőségek csak mondvacsinált problémák: visszatérő elem például a Verhoeven-filmben, hogy mint egy óvodásnak, úgy magyarázzák el Diallónak, itt Németországban hogy mennek a dolgok. Így mikor például a menekült azt mondja Hartmann papának, hogy a felesége hozzátartozik, és mellette lenne a helye, akkor a német férfi kioktatja: itt Európában a feleség nem a férj tulajdona. Mi persze tudjuk, hogy Diallo nem is így értette, és jót nevethetünk a férfin, aki egy ártatlan beszélgetésből is kulturális leckét csinálna. Pedig ennek ellenére tudjuk jól, hogy hasonló problémák igenis léteznek, még akkor is, ha az év menekültkomédiájának főszereplője tisztelettel bánik a nőkkel.

Ugyanez a helyzet az egyébként, ahogy említettük, jóval színvonalasabb Ideges idegenekkel. Attól még, hogy a filmbeli és a moziban ülő nézők szeretnék a valóságosnál ridegebb helynek látni a menekültnegyedet, azért nem lesz problémamentes egy-egy ilyen közeg sem. El lehet mondani, hogy márpedig itt ugyanúgy tisztességes emberek dolgoznak: ez teljesen jogos is. Csakhogy attól még, hogy nem fekete, nem is fehér a szituáció. Ezt pedig akkor is illik megmutatni, ha a jó szándékú alkotók a valóban helytelen és emberellenes propagandát szeretnék ellensúlyozni.