Nyolcvanhét éves korában elhunyt Alfie Curtis színész – közölte mások mellett a The Independent. A halál oka ismeretlen.
Curtis 1930. július 28-án született Londonban. Tévésorozatokban a hetvenes évek elejétől láthattuk, hogy aztán az 1977-es Csillagok háborújában emlékezetes jelenése legyen. A színész dr. Evazant alakította, azt a részeg rosszfiút, aki Mos Eisley bárjában támadta le Luke Skywalkert, hogy aztán Obi-Wan Kenobi siessen az ifjú növendék segítségére. Ekkor használtak a sorozat történetében először fénykardot harc során. Emlékezetes Evazan mondata is a filmből: „engem tizenkét naprendszerben ítéltek halálra, távollétemben.” A karakter szerepelt egyébként a tavaly kijött Zsivány egyesben is, de ott már Michael Smiley játszotta őt.
„A Mos Eisley-i bárjelenet az egyik legemlékezetesebb, amiben valaha szerepeltem, Alfie Curtis pedig csak még emlékezetesebbé tette. Amilyen félelmetes volt a kamera előtt, épp olyan vicces, kedves és valódi úriember a színfalak mögött” – búcsúzott most színésztársától a Twitter-oldalán Mark Hamill.
A karakteres arcú színész három évvel később szerepet kapott David Lynch filmjében, Az elefántemberben is. Emellett olyan sorozatokban láthattuk, mint az 1975-ös Larry Grayson vagy az 1980–81-es Cribb. Egy idő után leállt a filmezéssel, a nyolcvanas évek közepe után pedig a tévében sem bukkant már fel.