Helyi idő szerint kedd kora reggel jelentette be a 90. Oscar-díj jelöltjeinek listáját az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia. Tiffany Haddish és Andy Serkis élő videoközvetítésben sorolta az egyes kategóriák jelöltjeit. A legfontosabb számunkra, hogy a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában jelölt lett Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről. A kategória további jelöltjei:
Így nézte a Testről és lélekről stábja a bejelentést (a videót a Hvg.hu találta):
Enyedi Ildikó filmjének két főbb versenytársa A négyzet Ruben Östlundtől, illetve a Szeretet nélkül a korábban a Leviatánnal már egy jelölést begyűjtő Andrej Zvjagincevtől. Folytatódhat tehát a szarvasos szerelmi dráma sikermenete, amely a tavalyi Aranymedvével indult, idén pedig egy legjobb női színésznek járó Európai Filmdíjjal folytatódott.
Utóbbi elismerés díjazottja, Borbély Alexandra nemrég lapunknak beszélt arról: „Mindenki mást hitt. Nekem fogalmam sem volt fesztiválokról, sem az egész helyzet dinamikájáról. Mi az, hogy A és B kategóriás fesztivál? Egy éve nem tudtam volna erre még válaszolni. Aztán a Berlinale előtt jött az üzenet, hogy bejutottunk a versenyszekcióba, bennem pedig még mindig ott voltak a kérdőjelek: mi is történik tulajdonképpen? Kicsit idegenként csöppentem bele az egészbe.”
Nemcsak a Testről és lélekről, de a magyar film újabb diadala az Oscar-jelölés, miután az elmúlt években több magyar alkotás el is tudta hozni az aranyszobrocskát. A Saul fia 2016-ban kapta meg a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat, egy évvel később pedig a Mindenki lett a legjobb élő szereplős kisfilm.
A legjobb filmek listája a papírforma szerint alakult. A kilenc induló között találjuk a Dunkirköt, a Tűnj el!-t, a Lady Bird-öt, A legsötétebb órát, a Szólíts a nevedent, A víz érintését, a Három óriásplakát Ebbing határábant, a Fantomszálat és A Pentagon titkait. A legtöbb, tizenhárom jelölést Guillermo del Toro sellős-szerelmes filmje, A víz érintése kapta. A második helyre Christopher Nolan Dunkirkje érkezett nyolc jelöléssel, Martin McDonagh Három óriásplakát Ebbing határában című filmje szorosan követi a világháborús drámát hét jelöléssel. Ezeken kívül a Szárnyas fejvadász 2049 is nagy esélyekkel indul a februári díjátadón.
A jelölteket bejelentő Andy Serkis is örülhetett, hisz számos bejelentett produkcióban szerepel. A legjobb vizuális effektek kategóriájában egyszerre szoríthat például az új Csillagok háborúja-film, illetve A majmok bolygója – Háború sikeréért.
Az aprócska fekete komédiaként indult Tűnj el! is diadalmenetet mutathat be, hiszen a főkategória mellett a rendező és a főszereplő is izgulhat. Direktorként egyébként az alkotást jegyző Jordan Peele mellett a legjobb öt között van Christopher Nolan (Dunkirk), Greta Gerwig (Lady Bird), Paul Thomas Anderson (Fantomszál) és Guillermo del Toro (A víz érintése). A legjobb férfifőszereplők közt Gary Oldman (A legsötétebb óra) és Daniel Day-Lewis (Fantomszál) lehet nagy esélyes, a női színészek kategóriájában jelölték Sally Hawkinst (A víz érintése), Frances McDormandet (Három óriásplakát Ebbing határában), Margot Robbie-t (Én, Tonya), Saoirse Ronant (Lady Bird) és Meryl Streepet (A Pentagon titkai). Greta Gerwig a filmakadémia történetében az ötödik nő, akit legjobb rendezőként jelöltek Oscar-díjra. A Lady Bird egyébként a bemutatkozó alkotása volt a színésznek, ahogy a Tűnj el! Jordan Peele-nek. A legnagyobb meglepetés pedig a Fantomszál bőkezű jelölése lehet, amire előzőleg kevesen fogadtak volna.
###HIRDETES###