A XX. századi európai mozi egyik korszakalkotó zsenije magányosan üldögélt a miskolci sétálóutcán, beletemetkezve okostelefonjába. A bátortalan újságíró örök küzdelme, hogy nagyobb rendezvényeken félre tudja hívni a társaság egy-egy középpontját, akikre mindenki más is kíváncsi. Jirí Menzel mintha nem is Oscar-díjas rendező lenne, Bohumil Hrabal műveinek mesteri filmre vivője: úgy ült ki a cinefestes sajtótájékoztató után a miskolci hotel előtti térre. Nem sokra rá a Sörgyári capriccio hősnője, Magda Vásáryová telepedett melléje, majd éppolyan kedvesen ugratta tovább, ahogy a sajtótájékoztatón tették egymással. Napfényes szeptember délután volt, a miskolci járókelők ráérősen sétáltak. Eszükben sem volt megrohamozni a Szigorúan ellenőrzött vonatok és Az én kis falum rendezőjét. Valószínűleg nem is tudták persze, kiről van szó.
A ma nyolcvanéves Jirí Menzel a tavalyi fesztivál életműdíját vehette át, előtte pedig beszélt kultúrpesszimista meglátásairól, az új politikai rendszerben való csalódásáról és a magyar film iránti szeretetéről is. Egyik legfontosabb alkotása, a Sörgyári capriccio mondanivalója kapcsán például nem bizonyult optimistának. A Hrabal-regény eredeti címe Postriziny, azaz rövidre vágni, s a korszak változásait, a technikai fejlődést, az emberi kapcsolatok alakulását örökíti meg.
A cseheknél egyben régi szokás volt, hogy a fiúk hosszúra hagyott haját tizenkét-tizennégy éves korukban vágták rövidre, férfikorukat innentől jegyezve. Menzel erre utalva fejtette ki azt is, hogy szerinte rossz irányba mennek a dolgok: – Ma már nem rövidítünk, hanem mindenkit kopaszra nyírunk – mondta. Megjegyezve, hogy már a Sörgyári capriccióban lévő rádió is élete egyik nagy felfedezése volt, és ki tudja, tíz év múlva mi lesz majd gyermekei kezében. Persze, Vásáryovának kellett megint rámutatnia, hogy kritikáját magával szemben is megfogalmazhatná. A folyvást okostelefonjával kattingató Menzelnek a színésznő-politikus szerint már amikor forgatták a filmet, akkor is mindenből a legmodernebb eszköze volt.