Emberrablós filmeknél megszokhattuk, hogy a konfliktus lényegi eleme a váltságdíj mértéke: az áldozat családja az első sokk után nem is tudja, honnan teremtse elő a csillagászati összeget. Ridley Scott új rendezése esetében nem így áll a helyzet. A világ összes pénzében, amely megtörtént események alapján készült, a megzsarolt anyával, Gail Harrisszel (Michelle Williams) fia foglyul ejtői közlik is: majd kér az apósától, J. P. Gettytől (Christopher Plummer). A 17 millió dollár biztosan nem okoz neki gondot, elvégre az olajmilliárdosé „a világ összes pénze”.
Igen ám, csakhogy a nagypapa a töredékét sem hajlandó kifizetni. – Ha engedek, lesz egy tucat elrabolt unokám – kontrázza. Megbízza hát inkább emberét, Fletcher Chase-t (Mark Wahlberg), hogy kerítse elő ő a fiú; de úgy tűnik, a próbálkozások hiábavalók, ki kellene fizetni inkább a váltságdíjat.
A film így nagyrészt arról szól, miként próbálja rávenni Gail és Fletcher a zsugori pénzembert, hogy nyúljon a pénztárcájába. A film tanmese a pénzről és arról, amit nem lehet rajta megvenni – foglalták össze többen a sztorit, pedig a fentiekből is látni, hogy épp ennek ellenkezőjéről van inkább szó.
Igaz, Ridley Scott rendezése igyekszik a kritikusok kezére játszani. – Mi az, hogy nem kell a pénzem? Mindenkinek a pénzem kell – értetlenkedik J. P. Getty, amikor a fiától válófélben lévő Gail közli, hogy a gyerekeken túl nem tart igényt semmire. Hiába dúskál mindenféle földi jóban, csak a rettegés marad számára, hogy vagyonát veszíti – sugallja a film, amely Getty fiát a valósnál jóval bárgyúbbnak, menyét pedig rendíthetetlen amazonnak ábrázolja.
Mindez jól is áll Michelle Williamsnek, aki Plummer mellett a film egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtja. Utóbbi is teljesen hiteles a megközelíthetetlennek látszó milliárdos szerepében, nem meglepő, hogy Oscar-díjra jelölték az alakításért. Pedig az utolsó pillanatban kellett beugrania a zaklatási botrányai miatt kivágott Kevin Spacey helyére, aki a rendező szerint egy némiképp másféle Gettyt képzelt el magának. Az Amerikai szépség teljesen elmaszkírozott hőse egy jelenetben mégis benne maradt, de nagyon kell figyelni, hogy észrevegyük.
Getty karaktere egyébként a legérdekesebb a filmben. Elsőre ugyan azt lehetett sejteni, hogy a központi figura a különc milliárdos lesz, de A világ összes pénze végül egy közepes túszdráma lett a fiatal Paul-lal (Charlie Plummer, aki nem rokona Christophernek), valamint annak foglyul ejtőjével, Cinquantával (Romain Duris) a középpontban. Ami felvillan az idős úrból, saját maga által teremtett kényszerpályájáról és a vagyon szorításáról, az pedig volna annyira érdekes, hogy több időt szánjunk rá a történetből. Felemelkedése megérne egy előzményfilmet – vetnénk fel, de hát igazából ez az előzményfilm A világ összes pénze kellett volna, hogy legyen.
A film sorsa persze szintén bizonyítja, hogy pénzért igenis majdnem mindent lehet. Egyrészt itt van Scott nyilatkozata, miszerint nem valamiféle morális megfontolásból vágta ki Spacey-t, akit rendkívüli színésznek tart. Egyszerűen csak féltette a pénzét, nem akarta, hogy anyagi bukás legyen a mozi. – Bármi, amit a magánéletedben teszel, az nem az én dolgom. Attól fogva válik azzá, amikor elkezdi mérgezni az üzletet, amiben benne vagyok – indokolta döntését a Mentőexpedíció, illetve a Thelma és Louise rendezője. Hát nem olyan ez, mintha egy valódi J. P. Getty-idézet lenne?
Ráadásul nemrég derült ki az is: az utófelvételekért Wahlbergnek rendkívüli gázsit sikerült kiharcolnia, miközben Williams lemondott a fizetéséről. Bár az ügy – érthető okokból – a nemek közti egyenlőtlenségek témáját is felveti, érdemes elidőzni a konkrét szituáción is, ami kissé másról szólt. A színésznő ugyanis többekkel együtt arról beszélt: a zaklatási botrányba belebukott Spacey lecserélése van olyan fontos gesztus, hogy ő ezért nem fog pénzt kérni. Hát, a film gyenge pontjaként működő Wahlberg nem mondott ilyet: számára ez eredendően üzlet volt, ahogy Scott számára is. (A rendező persze ügyes taktikai érzékkel már korábban is arról beszélt, hogy az újraforgatásért nem vesz fel további honoráriumot.) Végül inkább a filmsztár is egy nőjogi szervezetnek adományozta a bérét – miután a történet kínossá vált számára.
A helyenként sablonos, a vége felé felpörgő film hiába is próbálna mást, hollywoodi jellegéből adódóan is csak azt tudja sugallni: nincs, amit pénzért ne kapnánk meg.
