A pokol úgy nézne ki, hogy kis névjegykártyánkon ott szerepelne valós szakmánk és személyiségünk, mi pedig nem tudnánk kimagyarázni magunkat – olvassuk Albert Camus egyik legfontosabb művében, A bukásban. Valahogy így gondolhatta mindezt az olasz mozi zsenije, Paolo Genovese is, aki a két évvel ezelőtti Teljesen idegenekkel egy csapásra hódította meg a világot. Beleértve Magyarországot is: a tavaly bemutatott filmet azóta is játsszák a fővárosi művészmozik, mindeddig pedig körülbelül hetvenezer nézője volt nálunk. A nem magyar európai filmek közül tavaly a legnézettebb a Teljesen idegenek volt, miközben plázamozik nem is vetítették.
A történet egyszerű, társadalmi vitákat könnyen gerjeszt: néhány barát egy vacsora alkalmával kiteszi okostelefonját az asztalra, az üzeneteket pedig közösen olvassák fel. A végeredmény, amit a cím is jelez, borítékolhatóan kiszámíthatatlan. A filmet azóta számos ország megvette, sorra készülnek a remake-ek, és még magyar változat is lesz Goda Krisztina rendezésében. Az új filmjével Magyarországra érkező Genovesét egyebek mellett ezekről a feldolgozásokról kérdeztük.
– A görög és spanyol változat már el is készült, de utóbbi megtekintése után eldöntöttem, hogy többet nem nézem meg egyiket sem – válaszolta lapunknak hétfői sajtótájékoztatóján a rendező. Örül azért, hogy ezek elkészülnek, és a kreatív folyamatokba sem szól bele, viszont az nem tetszik neki, ha a filmjét radikálisan megváltoztatják. A spanyol szerinte ilyen volt: míg a Teljesen idegenek vígjátékból drámává fordul, a remake megmaradt a komédia szintjén. – Furcsa érzés is volt, hogy egyes részeket, amiken heteket-hónapokat gondolkoztam, teljesen felforgattak – tette hozzá. A magyar verzió címe egyébként BÚÉK lesz, míg a francia Le jeu-t (A játék) Fred Cavayé rendezi. Az Egyesült Államokban pedig Brad Pitt és Leonardo DiCaprio is fantáziát látna a remake-ben.
A filmben főként a magánéleti titkokra fókuszált, az olyan rázósabb témák, mint a rasszizmus vagy politika, kimaradtak. – Az összes felmerülő ötletből választanom kellett, mert nem akartam, hogy a film egy gegsorozatba forduljon – magyarázta kérdésünkre. Akkor döntötte el, hogy a mobiltelefont választja, amikor felismerte, milyen sok aspektusból változtatja meg életünket. Genovese szerint valóban a titkainkat zártuk ide, de a filmmel azt is akarta üzenni, hogy nem érdemes belelátnunk a másik telefonjába.
Érdekes ugyanakkor, hogy a karakterek – miként egyikük, Peppe meg is fogalmazza – sokszor maguk vágynak a lelepleződésre. Erre vonatkozó kérdésünkre Genovese kifejtette: – A magunkban hordozott terhek súlya, ha színvallásra késztetnek minket, enyhülhet is. A sorozatgyilkosok egy része is direkt azért hagy nyomokat maga után, mert valójában szeretné, ha lelepleznék őt. Két csoportról beszélhetünk a rendező elmondása szerint: az egyik vágyja a lebukást, igazi személyisége megmutatkozását, míg a másik kisebb-nagyobb dolgokban hazudik, és kifejezetten szeretné a titkait megtartani magának.
A Teljesen idegenek egyébként nem holmi ígéretes bemutatkozás: Genovese mögött másfél évtizedes rendezői pályafutás áll már. A 2002-es Incantesimo napoletano óta olyan filmjei voltak, mint a 2011-es Éretlenek vagy a 2014-es Ez mind Freud hibája. Akadnak visszatérő színészei is: Marco Giallini nemcsak a Teljesen idegenekben, illetve most A helyben látható, de az Ez mind Freud hibájában és az Una famiglia perfettában is. Claudia Gerini, Valerio Mastandrea és Alba Rohrwacher szintén több rendezésében felbukkannak. A látszat ellenére ugyanakkor Genovese nem az azonos sémára épülő mozik mestere. Bár mindkét utóbbi filmje egy helyszínen játszódó kamaradarab, de a sajtótájékoztatón is elmondta: a tizenkettedik alkotását készítette el, és teljesen véletlenül lettek most ezek azonosak.
Nem csak felépítésükben: a Teljesen idegenekhez hasonlóan A hely is összetett etikai kérdést boncolgat. Milyen rossz dolgot tennénk azért, hogy életünk vágya teljesüljön? Feltette-e magának is ezt a kérdést? – vetettük fel a rendezőnek. Elmondása szerint igen. – A közösségi háló is átformál, könnyebben mondunk ítéletet mások felett, miközben sokszor magunk sem tudjuk, hogy döntenénk – magyarázta. Számára az apa karakterének dilemmája volt a legmegrázóbb: feláldozná-e egy másik gyerek életét, csak hogy az övé ne haljon meg? Genovese szerint ez is olyan elképzelt határhelyzet, ami egy szülőnek elgondolhatatlan próbatételt jelent. Nem véletlen, hogy a kérdés annyi filmest és írót foglalkoztat, gyakran a saját gyerekek közti választás borzalmára szűkítve a kérdést. A Sophie választása örök klasszikus e téren, de említhetjük tavalyról az Egy szent szarvas meggyilkolását, vagy épp Elijah Wood korai filmjét, A jófiút.
A hely esetében már szerette volna, hogy ne speciálisan Olaszországhoz kötődjön, ezért is az angol cím, illetve a filmben szereplő bár megnevezése: The Place. A történet univerzálisabb jellegét erősíti, hogy nem tudjuk meg, ki az a névtelen férfi a bárból, aki teljesíti a kívánságokat. Genovese szerint nézőtől függ, kivel helyettesítik be a nézők a „jótevőt”: kinek lehet maga az ördög, másnak a lelkiismeret.
A számos különböző rendezése után Genovese szerint a Teljesen idegenek azért is tudott ennyire népszerűvé válni, mert nem csupán filmként funkcionál. Társadalmi téma is lett, nyilvános vitákat generált, színdarab készült belőle, beszélgetős műsoroknak adott izgalmas sztorit. – Olaszországban volt egy pont, amikor mindenki erről a filmről beszélt – mondta a rendező, választ adva ezzel arra a kérdésre is, hogy hazájában is hasonlóan népszerű tudott-e lenni, mint máshol. Legközelebbre viszont már teljesen más várható: a következő film Manhattanben forog, és angol nyelvű lesz. Genovese viszont nem gondolja, hogy ez lenne a döntő szempont, sokkal inkább, hogy a a film kellőképp eredeti, váratlan erejű legyen.
Még arra is akad példa, hogy ő maga lepődik meg legjobban filmje értelmezésén. A sajtótájékoztatón felelevenített egy történetet korai rendezéséről, az Incantesimo napoletanóról. A film egy kislányról szól, aki rejtélyes módon milánói akcentussal szólal meg, kitéve magát így környezete piszkálódásának, előítéleteinek. Genovese elmondása szerint mikor a Locarnói Filmfesztiválon vetítették az alkotást, a mozigépész szerencsétlen lépése miatt végig teljesen életlen volt a kép. Ő maga lepődött meg a legjobban, mikor végül díjazták rendezőtársával, Luca Minieróval együtt, mondván: micsoda bátor lépés volt egy ilyen történetet hasonló életlen képeken keresztül elmesélni.
