Tízrészes tévésorozatban mondja újra női nézőpontból William Shakespeare drámáit Margot Robbie – közölte a brit Independent.
A színésznőhöz tartozó produkciós cég, a LuckyChap szerint a projekt egyik fő erénye a változatosság lesz, az Ausztrália különböző részeiről érkező írók egyikét-másikát pedig nem is feltétlenül kötnénk össze a Hamlet szerzőjével. A LuckyChap gyártotta egyébként már az Én, Tonyát is, ahogy a készülőben lévő Dreamlandet szintén.
Az ausztrál Hoodlum ugyancsak beszáll a gyártásba, ahogy az ABC Studios International is. A sorozatnak egyelőre még nincs címe.
Az Én, Tonya főszerepéért Oscar-díjra jelölt Robbie továbbra sem tétlenkedik: producerként részt vett a hamarosan érkező Terminal gyártásában is. A rendező Vaughn Stein, az Independent szerint pedig a film leginkább egy neo-noir Csodaország hangulatát fogja tükrözni.
A nemrég kijött előzetesben Robbie karaktere egyenesen a Bolond Kalapost idézi: „Van egy hely, amihez fogható nincs ezen a világon. Ez a csodák, a rejtélyek és a veszély földje. Van, aki szerint csak az élheti túl, aki annyira bolond, mint egy kalapos. Szerencsére én az vagyok.”