Új-Zéland lényegében rasszista, de a legjobb hely a világon – erről beszélt a Dazed and Confused magazinnak adott interjújában a Thor: Ragnarök rendezője, Taika Waititi. Szerinte az országban például szándékosan rosszul ejtik a maori neveket, és mindennapos előítéletekkel kell szembesülniük a polinézeknek. „Ez még csak nem is a bőrszínről szól, hogy ha valaki fekete, akkor megjegyzik. Sokkal inkább arról, hogy ha poli vagy, leprofiloznak” – mondta.
Waititi egyébként arról is beszélt, hogy az új-zélandiak a cinizmus nagymesterei. „Jó megfigyelők vagyunk, miután egy olyan helyről jövünk, ahol lényegében semmi nem történik” – tette hozzá.
A filmes mondatai nagy vihart kavartak, a BBC összefoglalója szerint a Twitteren ki ellene, ki mellette foglalt állást. A People of New Zealand Twitter-oldal eheti szerkesztője szerint Waititi szavaiban van igazság. „Nem számít, hogy nem mi vagyunk a legrosszabbak, de tudunk tenni azért, hogy jobbak legyünk” – írta.
Waititi édesapja egyébként maori, anyja pedig európai zsidó. Az előítéletekkel így maga is szembesülhet hazájában. A Thor: Ragnarök mellett olyan kultuszfilmeket rendezett eddig, mint a Hétköznapi vámpírok vagy a Vademberek hajszája. Tavaly egyébként részt vett az Új-Zélandi Emberi Jogi Bizottság egy rasszizmusellenes kampányvideójában.