idezojelek

Addig ásta, míg beleesett

A túlmozgásos Tordai Bence akut rohamairól már többször megemlékeztem e hasábokon. A Párbeszéd-képviselő fő tevékenysége a provokáció.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

A túlmozgásos Tordai Bence akut rohamairól már többször megemlékeztem e hasábokon. Osztom Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető diagnózisát, miszerint a Párbeszéd-képviselő fő tevékenysége a provokáció. Igaz, maga a kétségbeejtő ember sem vitatja, hogy a botránypolitizálás az őt is soraiban tudó ellenzék lételeme. Azt nyilatkozta, jelentéktelenek lennének a parlamentben trágárkodás és botrányok nélkül, csak ezek eredményeznek számukra „kattintékony” eseteket; csak így ér el az ellenzéki képviselők üzenete az emberekhez. Botrányok nélkül senkit sem érdekelnének. (Ez persze költséges mulatság. Legutóbb, amikor az Országgyűlés megszavazta Tordai esedékes büntetését, a visszaeső randalírozó közösségi oldalán gyűjtést kezdeményezett – így szokták odaát.)

Azóta is egyre erőlködik szegény. Annak pedig ismerjük a végét…

Most azonban visszanyalt a fagyi.

„Úgy látszik, magánélete is csak az állampárt képviselőinek lehet, az ellenzékieknek nem: ma annyi fideszes médiamunkás tobzódott a kapunkban, hogy rá se fértek egy képre” – írta Tordai a minap. […] „Az apropó annyi volt, hogy bepereltem a fideszes kormányhivatalt a luxusvillázós lejárató kampányban vállalt szerepük miatt, és ma jött helyszíni szemlére az indítványomra kirendelt igazságügyi szakértő. Hogyhogy nem, a Fidesz-média erről is tudomást szerzett, és megszállták a környéket…”

„Nocsak, nem tetszik a sajtószabadság és a transzparencia? Hát nem ezekért harcoltok?” – érdeklődik egy kommentelő. Egy másik arról biztosítja a hegyvidéki látványépítészt, hogy a bírósági tárgyaláson még többen lesznek.

Mi is megyünk.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borítókép: Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. október 26-án (Fotó: MTI/Kovács Attila)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A valódi szélsőségesek baloldaliak

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Ügynökök, spiclik, egyéb hazaárulók

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Hogyan tovább, Ferencváros?

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Nem akarunk woke-keltetőt Józsefvárosban

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.