A római régészeti felügyelőség már igent mondott a Colosseum restaurálásának elindítására. Ha az ezzel kapcsolatos közbeszerzési pályázatokat vizsgáló bíróság is szabad utat ad, a világ és Olaszország egyik legismertebb ókori műemlékének helyreállítása akár már július közepe előtt megkezdődhet – jelentették a római napilapok.
A restaurálás első fázisa az amfiteátrum északi oldalának árkádjait érinti. A Tod\'s olasz divatcég által finanszírozott munka a tervek szerint 915 napig tart és hat és fél millió euróba kerül.
A helyreállítás alatt a műemlék folyamatosan látogatható lesz. Ezzel egy időben július végén egy harmadik, új bejárat nyílik a Colosseum és a Palatinus-domb alkotta régészeti területen. Az új kapu a Forum Romanumon levő Titus-diadalív közelében található. Felújítják a Capitolium-dombbal szomszédos „régi” bejáratot, amelyet modern csarnokká változtatnak turistatalálkozó-ponttal, ajándékbolttal és napelemes energiaszolgáltatással.
A Róma központjában levő Colosseum és a környező ásatási terület a leglátogatottabb olaszországi műemlékegyüttes, évi ötmillió turista keresi fel. Az olasz és külföldi turisták csütörtökön több mint négy órán át álltak sorba a Colosseumnál, melyet majdnem fél napra lezártak a műemléket védő őrök szakszervezeti gyűlése miatt.

Súlyos hibákat tártak fel a Flórián téri hídon, jól halad a felújítás