Öngyilkosság ellen kávé

200 ezer embert figyeltek hat évig, majd tudósok megállapították, hogy a kávé felére csökkenti az öngyilkosság kockázatát.

kn
2013. 07. 28. 17:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mind a férfiak, mind a nők mezőnyében ugyanazt az eredményt kapták: azok, akik naponta 2-4 csésze (hosszú, azaz nem „erős”) kávét isznak, 50 százalékkal kevésbé hajlamosak az öngyilkosságra, mint azok, akik egyáltalán nem, vagy alig isznak kávét, vagy koffeinmenteset szürcsölgetnek.

A vizsgálatban a kutatók számoltak más koffeintartalmú italok fogyasztásával is, így teával, koffeines üdítőkkel és csokoládéval, ám a kávé mindegyiknél eredményesebbnek bizonyult enyhe antidepresszánsként a központi idegrendszer stimulálásában, a jó közérzetet biztosító hormonok – szerotonin, dopamin, noradrenalin – termelésében.

A kutatók mindazonáltal nem javasolják, hogy a krónikusan búskomorak elkezdjék magukat kúrálni kávéval, mivel a megnövelt koffeinbevitel nemkívánatos mellékhatásokkal járhat. Meglátásuk szerint napi – 2-3 csésze kávénál – 400 milligrammnál több koffein fogyasztása amúgy sem javít érzékelhetőn a kedélyen. Ezt az állítást arra alapozzák, hogy a napi 4 csészénél is több kávét ivók körében nem volt kevesebb az öngyilkosság, mint a 2-3 csészés mezőnyben – adta hírül a The Daily Mail című brit lap.

Szakemberek szerint csupán egy tévhit, hogy a reggeli kávé koffeintartalmának hatására élénkebben indul a napunk.

 

A nyers, pörköletlen kávébab természetes kivonata hatékony eszköz lehet a diabétesz miatt ingadozó vércukorszint szabályozására – derül ki egy friss tanulmány előzetes eredményeiből.

 

Az emberek gyakran teszik fel a kérdést, hogy a kávé jót vagy rosszat tesz az egészségnek. A JAMA Internal Medicine szaklapban megjelent tanulmány szerint a válasz az, hogy jót is, rosszat is.

 

Egyesek szinte el sem tudják képzelni a reggelt kávé nélkül, de egy friss kutatás szerint a feketeleves nemcsak erre jó, bizonyos fajtái állítólag az életünket is meghosszabbíthatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.