A többi részecske tömegéért felelős bozon létezését 1964-ben több tanulmányban összesen hat tudós jósolta meg – közülük még öten vannak életben –, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetben, a CERN-ben pedig több ezren dolgoztak azon, hogy a nagy hadronütköztető (LHC) segítségével bizonyítsák a fizika standard modellje utolsó hiányzó építőkövének létét. (A részecskefizika standard modellje az elektromágneses, a gyenge és az erős kölcsönhatást együttesen leíró kvantumtérelmélet.)
Alfred Nobel végakarata azonban kiköti, hogy a díjat legfeljebb hárman kaphatják meg egy évben, a Thomson Reuters pedig különböző tényezőket számításba véve arra jutott, hogy Peter Higgs – akiről a bozont elnevezték – és Francois Englert lehet a díjazott.
Higgs neve már felbukkant az esélylatolgatásokban tavaly is, miután a CERN 2012 júliusában bejelentette, hogy nagy bizonyossággal megtalálta a bozont. Az előzetes adatok ugyanakkor megerősítésre szorultak, ez pedig csak idén tavasszal történt meg. A kísérleti igazolás azonban még mindig nem befejezett. Épp ezért vélik úgy többen is, hogy nem Higgs és Englert kapja a Nobel-díjat idén. Bár volt már rá példa, elméleti munkáért nem szokás Nobel-díjat adni. A brit és a belga tudós azonban az elméleti konstrukcióban alkotott nagyot – mondta az MTI-nek Liliom Károly, az MTA TTK tudományos főmunkatársa. Bármilyen meggyőző is az, hogy az LHC nagy detektorai, az ATLAS és a CMS egybehangzó eredményeket hoztak, maguk a fizikusok nem tekintik teljesen lezártnak a bizonyítást – fűzte hozzá. Mint mondta, túl fontos kérdés ez ahhoz, hogy a pozitívnak tűnő eredmények alapján kijelentsék, lezárt ügyről van szó.
Az „isteni részecske” utáni hajtóvadászatot az utóbbi években a közvélemény is nagy figyelemmel kísérte, Liliom Károly azonban nem tartja valószínűnek, hogy a döntőbizottságot ez befolyásolja. „Nyilvánvalóan nagyon fontos felfedezés, mert általa kiteljesedik az elméleti fizika egy fejezete, a gravitáción kívül az alapvető kölcsönhatások fölépülésének, ebből adódóan a világunkat alkotó részecskék tulajdonságainak a megmagyarázása. Fontos kihatásai vannak, de azt gondolom, még korai a díj odaítélése. De lehet, hogy tévedek” – fogalmazott a fizikus.
A vas alapú szupravezetőről – Hoszono Hideo felfedezéséről – szólva emlékeztetett arra, hogy korábban úgy gondolták, a vas nem alkalmas szupravezetőnek, mert ferromágnessége akadályozza a szupravezetést megvalósító Fermi-párok kialakulását. A ferromágneses szupravezető anyagok felfedezése egyfajta hidat képez a hagyományos alacsony hőmérsékletű és az 1986-ban felfedezett magas hőmérsékletű szupravezetők között.
„Az, hogy vas alapú szupravezetőt találtak, rendkívül biztató, fontos dolog a további fejlesztésekhez. A vas alapú szupravezetők néhány tulajdonsága előnyös lehet egyes alkalmazásokhoz, ráadásul a magas hőmérsékletű szupravezetés új elméletének kidolgozását is inspirálhatja” – mondta Liliom Károly.
Talán épp az elvi áttörés hiányozhat a Naprendszeren kívüli első bolygók felfedezése esetében. Ezen a területen inkább technikai áttörésről van szó. „Az extraszoláris bolygók (exobolygók) esetében senki nem haladott meg semmilyen korábbi elképzelést, csak végre lettek olyan technikák, amelyekkel igazolták a korábbi feltételezéseket és kezdeti méréseket” – vélekedett Liliom Károly.
Geoffrey W. Marcy, Michael Mayor és Didier Queloz a radiális-sebesség változás mérésével azonosították az első fősorozatbeli – a Naphoz hasonló – csillag körül keringő bolygó létét. „2009-ben a Kepler űrtávcsővel felküldték azt a fotodetektor-rendszert, amely rendkívüli pontosságú adatokat gyűjt egyszerre 170 ezer csillagról, és amely a fedési módszerrel máris sok új exobolygót fedezett fel.”
„Igazolódni látszik a csillagászok elképzelése arról, hogy a magányos csillag inkább kivétel: vagy csillagpárja vagy bolygói vannak. Természetesen a napunkhoz hasonló csillagok bolygóinak felfedezése új távlatokat nyit meg a bolygókeletkezés jobb megértése felé és óriási eszmei jelentősége van a földön kívüli élet lehetősége szempontjából.”
