Leskunyhókkal építették körbe az atomerőművet

„A természet szépségét hazánkban is megcsodálhatjuk, nem kell ahhoz a világ másik felére utaznunk.”

2013. 11. 19. 9:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A természetfotós évek óta fényképezi az erőmű közvetlen környezetét, képei már bejárták az országot és a világot egyaránt – nemrég pedig albumban is megjelentek a képek.

Az 52 éves Vincze Bálint 2007 óta fényképezi a „természet csodáit” és az erőmű kiadványait az ő fényképeivel „díszítik”. A fotóművész arról is beszélt a Lánchíd Rádiónak adott interjújában, hogy a közhiedelemmel ellentétben a paksi erőmű környezetében igen változatos az élővilág. „Két nagyobb nemzeti park veszi körül a paksi erőművet: az egyik a Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet – mely a Duna–Dráva Nemzeti Park felügyelete alá tartozik –, a másik pedig a Kiskunsági Nemzeti Park” – vázolta az erőmű környezetét a fotóművész.

Vincze Bálint az erőmű közvetlen környezetében készíti képeit. „Igyekeztem ezt a 30-40 kilométer sugarú kört szigorúan tartani, sokszor még az erőmű udvarából sem léptem ki, és ott készítettem fotókat” – mondta a fotós.

„Különböző gázoló madarak nagy előszeretettel táplálkoznak ott, különösen akkor, amikor télen a környező tavak befagynak. Ezek a madárfajok halakkal táplálkoznak, és az erőmű közelében nagyon gazdag halfauna található ilyenkor. Tavasszal pedig az első vendégek – bármilyen hihetetlen – a fekete gólyák” – emelte ki a fotóművész.

„Szerencsém van, mert rengeteg kollégám, barátom és munkahelyi vezetők is támogatják ezt a projektet, ezért viszonylag sok leskunyhóm van az erőmű közelében” – mondta a fotós, aki hozzátette, hogy az ínséges, száraz időszakokban a madarak megváltásnak érzik a nekik kirakott vizet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.