Az emberek etnikumát is felismerik az elefántok

Hang alapján képesek felismerni az elefántok az ember nemét, korát, sőt etnikai hovatartozását is.

UDM
2014. 03. 12. 3:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A harcos férfiak hangját hallva az elefántok félelmet mutatnak, védelmet keresve közelebb húzódnak egymáshoz és gyakran vissza is vonulnak. A nőket és a gyermekeket hallva viszont higgadtak maradnak – írták az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukban a brit Sussex Egyetem kutatói és a kenyai Amboseli elefántkutatási projekt szakértői.

A kenyai Amboseli Nemzeti Parkban vadon élő több száz afrikai elefánt számára ez a különbségtétel létfontosságú, az ember ugyanis természetes ellenségük. Elsősorban a nomád életmódot folytató maszájokkal kerülnek végzetes konfliktusba, például a vízlelőhelyek miatt. A kamba népcsoport tagjai viszont földművesek, így ritkán kerülnek összetűzésbe az ormányosokkal.

Ha a tudósok maszáj férfiak hangját játszották le az állatoknak, azok veszélyhelyzetben érezték magukat és visszahúzódtak, ellenben ha kamba férfiakat hallottak, többnyire higgadtak maradtak és nem változtattak a viselkedésükön. Mindez azt sugallja, hogy az elefántok meg tudják különböztetni az emberi beszédet – vélik a tanulmány készítői. A felvételeken ugyanazok a mondatok szerepeltek két különböző nyelven: „Nézzetek oda! Egy csoport elefánt jön.”

Az elefántok ismereteiket a velük egy élettérben élő emberek viselkedésére alapozták, a kulcs pedig a memória – véli Karen McComb, a tanulmány szerzője. Az elefántok erre a képességre a korral tesznek szert. Azok a csordák, amelyeket egy idősebb nőstény vezet, lényegesen érzékenyebben reagálnak a hangokra. Az idősebb csordavezetők akkor is visszavonulnak, ha maszáj gyerekeket hallanak – a maszájoknál a fiatalok gyakran látják el csordás feladatait.

Graeme Shannon, a Coloradói Állami Egyetem munkatársa, a tanulmány társszerzője szerint „az elefántok nagyon finom megkülönböztetéseket képesek tenni az emberi hangot illetően. Rendkívül részletes ismereteket is el tudnak sajátítani, ez viszont csak kivételesen nagy aggyal lehetséges.”

Miközben az eredmények az elefántok intelligenciáját és alkalmazkodóképességét bizonyítják, egy súlyos problémára is felhívják a figyelmet – fejtette ki Josh Plotnik biológus, a Think Elephants International kutatócsoport alapítója. „Egyrészt lenyűgöző eredmény, ami megerősíti az eddigi ismereteinket, miszerint ezek az állatok viselkedésükben rendkívül rugalmasak, másrészt szomorú is, mivel felhívja a figyelmet arra, hogy egyre gyakoribbá válik az emberek és elefántok közötti konfliktus” – írta Plotnik.

A hangfelismerés fordítva is működik. Bécsi kutatók elefántok korát határozták meg csupán a hangjuk alapján: 70-95 százalékos arányban sikeresen – írják a tudósok a Bioacustics című szaklapban. Ezek az eredmények a vadőrök munkáját is segíthetik, a jövőben ugyanis akár az elefántok hangjainak felvételei alapján is információkat gyűjthetnek az állatok számáról és koráról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.