„Az érzelmek alapvető szerepet játszanak életünkben, meghatározzák, hogy milyen emberek vagyunk” – írja a Psycholgy Todayen Cynthia Thaik, aki a Harvard és a Kaliforniai Egyetem tudományos munkatársa. Ezzel a gondolattal nem lehet vitatkozni, hiszen az érzelmek meghatározzák, hogy milyen a közérzetünk, a viselkedésünk. Motiválni tudnak bennünket a versenyre, a harcra vagy épp menekülésre késztetnek. A lelki tényezők mellett azonban a fizikai állapotunkra is kihatnak.
Manapság már – szerencsére – egyre jobban fókuszba kerül az egészség kapcsán a mentális és fizikai állapot közti kapcsolat. Számos eset igazolta, a javuló pszichés funkció és életminőség segíthet enyhíteni a betegségek tüneteit. Azok az emberek, akik érzelmileg egészségesek (ahogy mondani szoktuk, egyensúlyban vannak), jobban tudják kontrollálni az érzelmeiket és a viselkedésüket. Jobban fel vannak vértezve az élet kihívásaival szemben, erős kapcsolatokat tudnak építeni, és könnyebben helyre tudják hozni a kilengéseiket.
Mindannyian tudjuk, hogy a negatív érzelmek károsak az elmének és a léleknek. Gyengítik az immunrendszert, növelik a stressz szintjét, ami olyan jól érzékelhető tünetekben is megnyilvánulhat, mint a szapora szívverés, a megemelkedett vérnyomás. Az ilyen jelenségek pedig hosszabb távon szívbetegséget, vagy stroke-ot is eredményezhetnek.
Úgy tűnik tehát, a megoldás a bajainkra az orrunk előtt van. Egyszerűen fogni kell magunkat, és meg kell szabadulnunk a negatív érzelmektől, és boldogabbá, pozitívabb szemléletűvé kell válnunk. Így a probléma megoldva, nemde? Nos, ez valójában nem ilyen egyszerű. Jane Gruber, a Yale Egyetem pszichológia tanszékének vezetője úgy látja, hogy a túl sok boldogság is rossz lehet nekünk.
Gruber úgy véli, hogy a túlzásokig fokozódó pozitív érzések okozhatnak egy olyan legyőzhetetlenség-tudatot, amely felelőtlen magatartáshoz vezethet. Ilyen a sok alkohol fogyasztása és a mértéktelen evés. A túlzott pozitív szemlélet ugyanis kiszorítja az egészségünkre és jól létünkre való figyelést. Így a kihívásokkal és változásokkal való szembesüléskor hajlamosak lehetünk felelőtlenül reagálni.