2,2 milliárd helyett megúszták 120 millióval

Az Apple több mint kétmilliárd dollárt követelt a Samsungtól engedély nélküli szabadalomhasználat miatt.

SZB
2014. 05. 05. 16:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hosszas huzavona után a San Jose-i szövetségi bíróság 119,6 millió dolláros kártérítést ítélt meg az Apple-nek a Samsunggal szemben. Eredetileg öt szabadalmi vétséggel vádolták a dél-koreai gyártót, ezek közül a legnagyobb volumenű a telefon érintőképernyőjének egyujjas (slide to unlock) feloldása.

Az almás cég első körben 2,2 milliárd dollárt követelt ellenlábasától, a tárgyalássorozat után pedig a bíróság 930 millió dollár megfizetésére kötelezte a Samsungot. Érthető okokból a koreai cég fellebbezett, így újabb hónapok teltek el mostanáig, és a jogerős ítélet szerint 119,6 millió dollárt kell kifizetnie a Samsungnak. Ez az összeg hatalmasnak tűnik, azonban a 2,2 milliárdhoz képest csak 10 százalék, és a két mamutvállalat amúgy is hosszú évek óta keresztül-kasul perelgeti egymást, tehát most csak egy csatát nyert meg az Apple, nem pedig a háborút.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.