Elhunyt Domokos Péter

Életének 79. évében kedden elhunyt Domokos Péter nemzetközi hírű irodalomtörténész és nyelvész.

kn
2014. 05. 28. 10:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gyergyóalfaluban született Domokos Péter az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán diplomázott 1959-ben. 1965 és 1970 között a Leningrádi Állami Egyetem magyar nyelvi és irodalmi lektoraként oktatta a finnugor tanszék hallgatóit. Ebben az időszakban jutott el az akkori Szovjetunió tiltott területein élő finnugor népekhez. Úttörő szerepe volt a finnugor irodalmi kapcsolatok kiépítésében.

Hazatérése után több kiemelkedő, összefoglaló munkája jelent meg a finnugor népek irodalmáról. Az 1975-ben kiadott Az udmurt irodalom története – amely az udmurt történelemmel, folklórral és az írásbeliség kialakulásával is részletesen foglalkozik – a finnugor irodalomtudomány egyik alapvető műve lett. Tíz évvel későbbi, A kisebb uráli népek irodalmának kialakulása című monográfiája a finnugor irodalmak kutatásának újabb meghatározó állomása lett.

Harminc önálló kötete, valamint összeállítása, mintegy 350 cikke, tanulmánya jelent meg. Jelentős művei közé tartozik a Szkítiától Lappóniáig című könyv, amely A nyelvrokonság és az őstörténet kérdéskörének visszhangja irodalmunkban alcímet viseli. Több magyar tudósról is írt, köztük Hunfalvy Pálról és Kállay Ferencről. Szerkesztőként az Uralisztikai olvasókönyv (1977), valamint a Finnugor-szamojéd (uráli) regék és mondák (1984) is a nevéhez fűződik.

1970-től a szegedi József Attila Tudományegyetem Finnugor Tanszékének tudományos munkatársa, 1980-tól az ELTE BTK Finnugor Tanszékének főmunkatársa, 1986-tól professzora volt. Közben 1973-ban kandidátusi, 1984-ben akadémiai doktori címet szerzett. 1992-től csaknem egy évtizeden át állt az ELTE Finnugor Tanszékének élén. 2006 elején nyugdíjba vonult, ám a munkát nem hagyta abba. Az egyetem professor emeritusaként továbbra is részt vett a doktori képzésben és a nemzetközi finnugor konferenciákon.

Kitüntetései közül a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, az Észt Köztársaság elnökének Pro Terra Mariana Érdemrendje, valamint a Finn Köztársaság elnöke által adományozott Fehér Rózsa Érdemrend lovagi címe és a Vlagyimir Putyin által adományozott Puskin-érem emelkedik ki. A család közleménye szerint Domokos Péter búcsúztatásáról és temetéséről később intézkednek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.