„Minden földrajzi leírás és régészeti bizonyíték azt sugallja, hogy ez Kolumbusz híres zászlóshajójának, a Santa Mariának a roncsa” – mondta Barry Clifford, a Haitinél május elején folytatott felderítő expedíció vezetője, aki szerint a mostani lehet a világ egyik legjelentősebb víz alatti régészeti felfedezése. Mint hozzátette, a haiti kormány rendkívül segítőkész volt ez idáig, és továbbra is együtt fognak működni, hogy elvégezzék a roncs részletes régészeti vizsgálatát.
A hajó azonosítását a Kolumbusz egykori erődítményének lehetséges helyére vonatkozó 2003-as felfedezések tették lehetővé. Ezen új információval a birtokában Clifford fel tudta használni a Kolumbusz naplójában szereplő adatokat, hogy megállapítsa a Santa Maria hullámsírjának lehetséges helyét.
A szakember csapata egy évtizeddel ezelőtt találta meg a roncsot és le is fényképezte, ám akkor még nem tudta azonosítani. A 2003-ban készített víz alatti felvételek újraelemzése és a közelmúltban végzett felderítő merülések során gyűjtött adatok alapján azonban Clifford arra jutott, hogy a Santa Maria roncsait találhatták meg – olvasható a The Independent című brit napilap online kiadásában.
A szakember és csapata a hónap elején tért vissza a helyszínre, azzal a szándékkal, hogy azonosítsa azokat a tárgyakat – köztük egy ágyút –, amelyeket 2003-ban fotóztak le a hajónál. Sajnálatos módon azonban a vizsgálat szempontjából kulcsfontosságú leleteket addigra fosztogatók kaparintották meg. Clifford szerint amennyiben a munkálatok jól haladnak, az is lehetségessé válhat, hogy végül sikerül kiemelni a hajó megmaradt részeit, konzerválni és kiállítani azokat egy haiti múzeumban.
A Santa Mariát a 15. század második felében építették Spanyolország északi részén. Kolumbusz 1492-ben bérelte ki a hajót és indult útnak vele Dél-Spanyolországból, hogy új nyugati útvonalat keressen Ázsiába. Harminchét nappal később elérte a Bahama-szigeteket, ám tíz héttel később a Santa Maria – Kolumbusszal a fedélzetén – zátonyra futott Haiti északi partjainál, és a legénység elhagyta a hajót.