Itt az első fehérjekatalógus

Elkészültek az emberi fehérjekatalógus első vázlatai, amelyeket német, amerikai és indiai tudósok állítottak össze.

tt
2014. 06. 02. 4:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy német és egy amerikai-japán kutatócsoport tette közzé az emberi fehérjetérképet, vagyis a proteomot a Nature című tudományos lapban – tudósított róla a BBC hírportálja. A térképen szereplő fehérjék közül mintegy 17-18 ezer az olyan, amely a DNS-molekula korábban nem kódolónak, azaz hulladéknak vélt génjei irányításával keletkezik.

A minden egyes sejtünkben létező DNS-molekulán találhatók azok a génszakaszok, amelyek a fehérjék előállításának utasításait tartalmazzák. „Jól tudjuk, hogyan néz ki a genom, azaz a szervezet teljes, DNS-ben tárolt örökítőinformációja, ám nem tudjuk, a lehetséges húszezer fehérjekódoló gén közül hányan vannak, amelyek valóban kódolnak is fehérjéket” – mondta Bernhard Küster, a német kutatócsoport vezetője, a Müncheni Műszaki Egyetem professzora.

Sok különböző emberi szövetmintából és számos sejtből vonták ki az összes fehérjét a kutatók. Ezután kis darabokra vágták szét őket, majd a tömeg-spektrometria módszerével feltárták a fehérjedarabokat alkotó aminosavak sorrendjét, azaz szekvenciáját. Hosszadalmas számítógépes munkával és rengeteg türelemmel ezek a fehérjetöredékek összevethetők az emberi genommal, így elkészíthető a térkép, amely megmutatja, egy adott emberi szövetben melyik gén „fejeződik ki”, és termel fehérjét.

Mindkét kutatócsoport váratlan fehérjék százaira bukkant, melyeket ősi gének töredékei állítottak elő, vagy olyan DNS-szakaszok, amelyekről korábban nem is tudták, hogy gének. Emellett jelentős hiányokkal is találkoztak: ismert gének százai lehetnek feleslegesek – vélte Küster.

A másik, amerikai és indiai tudósokból álló kutatócsoport arra talált bizonyítékot, hogy a fehérjéknek csak 84 százaléka jósolható meg a genomból. „Magukat a fehérjéket éppoly fontos tanulmányozni, mint az őket kódoló géneket. Ha például egy kutató egy adott gént kutat, megnézheti az új adatbázisban, hogyan fejeződik ki. (A génkifejeződés az a folyamat, melynek során a génben rejlő információ megjelenik valamilyen fehérjében.) Ha egy gén a magzati szervekben kifejeződik, a felnőttében már nem, akkor arra gondolhat, fejlődési folyamatról van szó” – mondta el a másik kutatócsoport vezetője, Akhilesh Pandey, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem professzora.

A gyógyszerek működésének és mellékhatásainak kutatásában is segítheti a szakembereket, hogy emberi szövetenként csoportosítva vizsgálhatják a fehérjéket. Különböző rákos sejtek fehérjetérképének összehasonlításával Küster és kutatócsoportja már azonosított olyan fehérjecsoportokat, melyek növelhetik vagy csökkenthetik a rákgyógyszer iránti érzékenységet.

A fehérjetérképről szerdán közzétett közleményüket Pandey professzor az emberi géntérkép első tervezetéhez hasonlította, amelyet két különböző csoport vázolt fel 2001 februárjában. „Bár mindkét csoport hasonló számú gént állapított meg, a tényleges lista különbözött. A mi kutatásaink esetében valószínűleg kevesebb az ilyen tévedés, de mindenképpen hasznos lesz, ha a két adatbázist egyesítjük” – vélte Pandey.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.