Szeptember 2-től lehet ezzel a földrajzi utótaggal internetcímet foglalni, bár csak november 13-án élesednek az új oldalak – jelentette be közleményében a PointQuébec szervezet. Az ICANN, a doménnevek rendszerének kezelésével és szabályozásával foglalkozó nemzetközi szervezet 76 új kiterjesztést fogadott el tavaly, köztük a .quebecet is.
Eddig csak úgy lehetett internetcímben a québeciséget jelezni, ha a Kanadát jelző .ca elé betoldották, hogy .qc. A francia nyelvű tartományban kétszer is tartottak népszavazást a függetlenségről, 1980-ban és 1995-ben, mind a két alkalommal sikertelenül.
„Québecnek végre saját identitása lesz a világhálón” – üdvözölte a döntést Normand Fortier, a PointQuébec igazgatóhelyettese.
Az új földrajzi kiterjesztések nélkül egyre nehezebben lehetett volna helyet találni a gyorsan szaporodó internetes címeknek. Jelenleg több mint 271 millió doménnév létezik, ebből 113 millió a .com, tehát szinte lehetetlen, hogy egy cég olyan nevet találjon magának, amely valóban jól képviseli őt és az ára is megfizethető – magyarázta Fortier.
Az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) által 2013-ban elfogadott 76 új, földrajzi alapú doménnév között szerepel a New Yorkra utaló .nyc, a Las Vegast jelentő .vegas, az .aquitaine, amely Délnyugat-Franciaországra utal és az .africa, illetve a .berlin is.
Az önálló .qc domént nem kaphatja meg a kanadai tartomány, mert kétbetűs utótagra csak önálló államoknak van joguk.