Fokozódik a készültség Izlandon

Kempingek és magányos épületek is veszélyben vannak.

tt
2014. 08. 20. 18:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bardarbunga térségét az utóbbi napokban több ezer kisebb földrengés rázta meg. Szakértők szerint nem zárható ki, hogy kitör a vulkán. A szigetországban narancsszínű – a második legsúlyosabb fokozatú – riasztást adtak ki.
A tűzhányó és a legnagyobb izlandi gleccser, a Vatnajökull közötti terület lezárását szerdára virradóra rendelték el. A kiürítés várhatóan a nap folyamán befejeződik.

A geológusok egyelőre nem tudják megállapítani, hogy bekövetkezik-e a Bardarbunga kitörése, de elég veszélyesnek ítélik meg a vulkánt ahhoz, hogy ha kitör, megzavarja a légi közlekedést Észak-Európa és Észak-Amerika felett. Emellett komoly károkat okozhat Izlandon, ha a vulkáni láva megolvasztja a gleccser jegét és ezzel áradást idéz elő.

Az evakuálással érintett térségben nincsenek állandó települések, csak kunyhók és kempingek, ahol turisták és vadászok fordulnak meg. A hatóságok becslése szerint az intézkedés időpontjában 100-150 turista tartózkodott az érintett térségben.

A polgári védelem a parti őrség repülőgépeivel ellenőrző repülést végez a lezárt terület felett, így próbálnak meggyőződni arról, hogy mindenki elhagyta-e a körzetet. 2010 áprilisában egy másik izlandi vulkán, az Eyjafjallajökul kitörése után több mint 100 ezer légi járatot töröltek Európa-szerte a légkörben szitáló vulkáni hamu miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.