Az ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) terjesztette vírus, a csikungunya lázat és ízületi fájdalmakat okoz, 2007-ben Olaszországban mintegy száz főt fertőzött meg. Júniusban a becslések legalább 166 ezer esettel számoltak a karibi térségben és Dél-Amerikában, júliusban regisztrálták az első észak-amerikai esetet Floridában.
A klinikai tesztek első szakaszába 25 embert vontak be, hogy a vakcina biztonságát és az általa kiváltott immunválaszt megvizsgálják – olvasható a The Lancet brit orvosi hetilapban. A tesztekkel megállapították, hogy a három injekció után még legalább hat hónappal is termelődik a vírus ellenanyaga, súlyos mellékhatások pedig nem jelentkeztek.
A kutatók szerint tehát az oltás hosszú időre nyújthat védettséget. „Figyelemre méltó az adat, mely azt mutatja, hogy a vakcina nyomán képződött ellenanyag szintje hasonló volt ahhoz, mely a fertőzés után mérhető. Ez azért fontos, mert úgy tűnik, akik a betegségből meggyógyultak, azok védettek a további fertőzéstől” – magyarázta Julie Ledgerwood, a tanulmány vezető szerzője, az amerikai országos allergia- és fertőzőbetegség-kutató intézet (NIAID) kutatója.
A vakcina a vírus külső szerkezetének fehérjéit tartalmazza, genetikai anyagát nem, tehát fertőzést nem okoz. A tesztek következő szakaszában nagyobb létszámú résztvevővel vizsgálják a védőoltás hatásait.