Mell, vastagbél, prosztata – egészen idáig a kutatók a betegség kialakulásának helye szerint különböztették meg a rák típusait. Most egy másik szisztémát javasolnak, és azt remélik, hogy ettől jobbak is lesznek a terápiák.
Minden tizedik érintett kaphatna megfelelőbb terápiát, ha a diagnózis kevésbé az érintett szervre vagy szövetre épülne, sokkal inkább a tumor genetikai és molekuláris sajátságaira. Erre az eredményre jutott egy nemzetközi kutatócsoport ezer, 12 különböző ráktípusú minta vizsgálata során – számolt be a Cell című szaklap.
A daganatos megbetegedéseket tipikus patológiai kritériumok alapján, a szövet eredete szerint csoportosítják – írja Christopher Benz, a kaliforniai Buck Intézet kutatója. Az ezer daganat molekuláris jellemzőit vizsgáló nagyszabású genomprojekt lehetővé teszi a daganatos megbetegedések molekuláris alapú besorolását.
A 2006-ban indult, A rák genomatlasza című projekt során egyesült államokbeli, kanadai és spanyol tudósok több mint 3500, a rák kialakulásának helye szerint 12 különböző ráktípusú (például tüdő, mell, vese, agy) mintát vizsgáltak. Részben tipikusak voltak az érintett szövetek tulajdonságai, azonban néhány variáns, amelyeknél a különböző gének aktivitása megváltozott, azonnal több ráktípusra is ráillet.
Legalább három altípusát azonosították a húgyhólyagráknak. Az egyik altípus gyakorlatilag azonos a tüdő adenokarcinómával (mirigyes rák), a másik pedig nagyon hasonlított a tipikusan fej-nyak környékén előforduló pikkelyes karcinómára. Ez a felfedezés megmagyarázza, hogy miért reagálnak különbözőképpen a húgyhólyagrákban szenvedők ugyanarra a szisztémájú terápiára a látszólag azonos típusú daganatos megbetegedés esetén – idézte a San Franciscó-i egyetem sajtóközleménye Benzt.
Továbbá azt találták a kutatók, hogy bizonyos típusú emlőrák esetén párhuzamosan vannak jelen más gyakori daganatos variánsok. „A mellben fellépő bazális sejtes karcinóma több molekuláris hasonlóságot mutat a petefészek-daganattal és a pikkelyes tumorral, mint más mellráktípussal” – mondta Christina Yau társszerző, a San Franciscó-i egyetem szakértője.