30 év, 421 millióval kevesebb madár

Harminc év alatt 421 millióval csökkent az Európában élő madarak száma.

kn
2014. 11. 04. 5:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A madarak számának visszaesése 90 százalékban olyan fajokat érint, mint a házi veréb, a seregély, a pacsirta és a fogoly – derült ki az Ecology Letters című tudományos folyóiratban hétfőn megjelent tanulmányból, amely a brit madárvédelmi szervezet (Royal Society for the Protection of Birds, RSPB) vezetésével készült.

Richard Inger, a kutatásban részt vevő brit Exeteri Egyetem munkatársa a The Daily Telegraph című brit lap szerint aggasztónak nevezte, hogy épp a leghétköznapibb madarak száma csökkent drasztikusan, mert ezek a leghasznosabb fajok.

A tanulmány szerzői ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy nem minden gyakori madárfajt fenyeget veszély: a széncinege, a kék cinege, a vörösbegy és a fekete rigó egyedszáma például növekedett az elmúlt években.

Richard Gregory, a RSPB munkatársa szerint a tanulmány eredménye figyelmeztetés Európa számára: „Egyértelmű, hogy az, ahogyan az ember a környezettel bánik, sok madár számára tarthatatlan. Ezért nagyon fontos mielőbb intézkedéseket és törvényt hozni a madarak és az életterük védelme érdekében.” A szakértő példaként nevezte meg a ritkább fajok, például a barna réti héja, a holló, az egerészölyv és az ugartyúk védelmére már bevezetett intézkedéseket, amelyeknek köszönhetően számuk az elmúlt években emelkedni kezdett.

A tanulmány elkészítéséhez a kutatók 25 európai ország több mint 144 jellegzetes madárfajáról gyűjtött adatokat elemezték. A számok csökkenésének megállításához és visszafordításához a szakértők szerint a városi zöld területek növelésére és környezettudatos mezőgazdaság bevezetésére van szükség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.