Medvetámadás Nógrádban

A vasárnap délben megtalált juhtetemek sérülései alapján az észak felől terjeszkedő barna medve okozta a kárt.

UDM
2014. 11. 09. 17:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bakó Csaba elmondta, hogy a medvetámadások még a hét elején történhettek. Az első, súlyosan sérült juhot hétfőn találták meg, az állat szerdára elpusztult. Gyapjának lenyírása után derült ki a karmolás- és a fognyomok alapján, hogy feltételezhetően medve áldozata lett. Ennek bizonyítására az állat tetemét boncolásra és hatósági vizsgálatra elszállították, az eredmények még nem ismertek. Csütörtökön újabb juh pusztult el a ragadozó akkor még nem bizonyítható, korábbi támadása miatt, majd vasárnap délben megtalálták további három példány tetemét.

Bakó Csaba a helyszíni vizsgálat után kifejtette, hogy az elhullott állatok tarkóján és fején talált mély harapásnyomok medve támadására utalnak, a juhok nyakcsigolyáit és koponyáját is megroppantotta a rájuk támadó medve, karomnyomok szintén láthatók a tetemeken. Azt nem tudni, hogy a ragadozó miért nem evett zsákmányából – tette hozzá a vadászati szakember.

A medvetámadás helyszínén Jakab Koppány karancskeszi gazdálkodó az MTI-nek elmondta: az állományból 12 gyimesi rackajuh hiányzik, eddig csak ötnek a teteme került elő, állatai pedig pár napja nagyon félénkek.  Ő maga az elmúlt időszakban többször hallott a földje környékén ismeretlen, morgásszerű hangokat, most már úgy véli, hogy azok medvétől származtak. Egészen biztos abban is, hogy a támadások hajnalban vagy kora reggel történtek.

Nógrád megyében – az 1990-es évek második felétől egyre gyarapodó megfigyelések után – az idén már 5-8 barna medve előfordulása bizonyosodott be a lábnyomok és a vadkamerás felvételek alapján, illetve május 10-én egy példányt Salgótarján mellett illegálisan ki is lőttek. A faj terjeszkedésének fő oka, hogy a szlovákiai medveállomány gyarapodása miatt már szűkösek az ottani élőhelyek.

Legutóbb október utolsó hetében Lászlóvölgytől légvonalban alig 3,5 kilométerre, Karancslapujtő és Etes között találtak medvenyomokat. A juhokat elpusztító ragadozó november elején már a lakott terület széléig elmerészkedett.

Az európai barna medvét nemzetközi egyezmények is védik, kilövésére csak akkor van lehetőség, ha emberre támad. Természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Azon településeken, ahol a medve felbukkanhat, a Salgótarjáni Járási Hivatal figyelmeztető táblák kihelyezésével, illetve a lakosság figyelmének felhívásával próbálja elejét venni az esetleges veszélyes helyzetek kialakulásának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.