Egy korábbi cikkünkben már írtunk róla, hogy várhatóan a Cortana is helyet kap a Microsoft új rendszerében, most viszont működés közben is láthattuk a Windows Phone-ból már jól ismert beszédértelmező asszisztenst. A Cortana olyan feladatok elvégzésében lesz segítségünkre, mint a keresés, a levelezés és naptárkezelés, de általános kérdésekre is nagy hatékonysággal fog válaszolni. A rendszer folyamatosan próbálja kiismerni használóját, így időről időre egyre pontosabb ismeretekre tesz majd szert.
Erről is keringtek már pletykák, az előadáson viszont meg is bizonyosodhattunk a számítógépekre és az okostelefonokra szánt Windows egymáshoz való folyamatos (platformbeli) közeledéséről. Természetesen itt nem arra kell gondolni, hogy a Microsoft törölte a Windows Phone projektet, a Windows 10-et pedig felkészítette az apró képernyők támogatására is, csupán arról van szó, hogy a látvány mellett már szoftveres oldalról is egyre több közös van a két platformban.
A Skype olyannyira része lesz az okostelefonos kommunikációnak, hogy amikor csak lehet, a rendszer automatikusan át fog állni hagyományos SMS-ezésről a Skype-on való csevegésre.
Bár nem tudjuk, ki az az elvetemült, aki komolyabban szeretne dokumentumokat szerkeszteni az okostelefonján, mindenesetre a Microsoft erre a problémára is kényelmes megoldást nyújt az Office személyében, szóval az utolsó pillanatban észrevett elgépeléseket ezen a hardverplatformon is javíthatjuk. A szoftver elvileg ingyenes lesz.
A dokumentumok és egyéb multimédiás tartalmak eszközök közötti szinkronizációján is okosítottak, így az egy fiókhoz tartozó Windowsok sokkal intelligensebben fogják egymás között megosztani alkotásainkat. A közös kapcsolódási pont természetesen ezúttal is a Microsoft felhőtárhelye, a OneDrive lesz, szolgáltatások terén pedig különösen nagy figyelmet fordítottak a fájlok közötti egyezések és hasonlóságok felismerésére.
A Microsofthoz közeli szivárogtatók tényleg nagyon jó munkát végeztek, a cég új böngészőjével kapcsolatos információk teljesen igaznak bizonyultak. A Spartan kódnéven fejlesztett böngésző továbbá lehetőséget ad a weboldalak jegyzetekkel és egyéb rajzokkal való kiegészítésére, mintha csak egy kinyomtatott oldalra rajzolgatnánk egy filctollal. Ezeket aztán ismerőseinkkel is megoszthatjuk.
A PC-re felesküdött játékosok sem panaszkodhatnak, a Microsoft mindent megtesz azért, hogy a Windows 10 és az Xbox közelebb kerüljön egymáshoz. A számítógépen játszók számára is elérhetővé válnak az eredetileg az Xbox One részeként bemutatott újdonságok, tehát a gameplay felvételek és a különböző közösségi tevékenységek is pontosan ugyanolyanok lesznek Windows 10-en, mint Xboxon. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy a Microsoft egy streaming szolgáltatást is indítani kíván az év folyamán, amivel a PC-sek is szórakozhatnak az Xboxra szánt játékokkal.
Az xboxos fejlesztések után a DirectX 12 grafikus interfész került bemutatásra, aminek megalkotásánál valamire nagyon rájöhettek, ugyanis 50 százalékos teljesítménynövekedést fog produkálni. A cég ezt egy (remélhetőleg) valós demóval is bizonyította, szóval a PC-s játékiparban új korszak köszönthet be.
Tekintettel arra, hogy a riválisok (OS X, Android, Ubuntu és a többi népszerűbb rendszer) már mind ingyenesek, a Microsoft is kénytelen alkalmazkodni a piaci körülményekhez, így az összes Windows 7, Windows 8, Windows 8.x felhasználó ingyenesen frissítheti operációs rendszerét a legújabb Windows 10-re.
A most beharangozott újítások a Windows Insider program résztvevői számára az elkövetkezendő hónapok során folyamatosan kerülnek kiküldésre, valamint mellette elindul a mobilokra szánt előzetesterjesztés is, így a Windows 10 hamarosan a Windows Phone-t futtató készülékekre is elérhetővé válik.
A Microsoft bejelentette azt a termékkategóriát, ami a Google háza táján jelenleg a haláltusáját vívja. A Microsoft HoloLens egy olyan okosszemüveg, ami lényegében egy egész számítógépet rejt, a Google Glass-szal ellentétben nem állandó viseletre tervezték és tulajdonképpen a körülöttünk lévő valóságot egészíti ki a Sony okostelefonokhoz hasonló módon. Meggyőző? Teljesen.
Hasonló cikkeket olvashat az Androbit.net oldalon.