Ilyen rövid idő alatt egyetlen más ország sem szenvedett ekkora emlősveszteséget – idézte a BBC hírportálja az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) aktuális számában megjelent tanulmányt. Azt állapították meg, a kihalást főként az Európából behozott, a vadonba visszakerült házi macskák és a vörös rókák okozták, de a kiterjedt erdőtüzek is szerepet játszottak benne.
A 273 őshonos emlősfaj 11 százaléka halt ki 1988 óta, 21 százalékuk fenyegetettnek számít, 15 százalékuk mérsékelten fenyegetett – állapították meg a tudósok. A tengeri emlősök helyzete kedvezőbb. „A veszteség nagyságát erősen alábecsülték, mert a kihalt fajok többsége kicsi, éjszakai, félénk emlős, amelyet alig ismerhet a lakosság” – magyarázta John Woinarski biológus, a kutatás vezetője. Idővel a koala és más, ikonikus ausztrál emlősfajok egyedeiből is kevesebb lesz, és bár javíthatók a kilátások, „a kihívás félelmetesen nagy” – vélik a Charles Darwin Egyetem és a Southern Cross Egyetem, illetve a wannerooi természetvédelmi hivatal kutatói.
Becsléseik alapján 15-23 millió vadonba visszatért házi macska él a kontinensen. A hazai fajok védelmének egyik gyakorlati intézkedése, hogy a szárazföldtől távoli szigetekből teremtenek „Noé bárkáját”, vagyis erősítik az ökológiai biztonságukat, mivel ott kevesebb macska és róka lakik. A tűz óvatosabb használatát és a rókák és macskák irtását is fontolóra kell venni a tudósok szerint.