Sötétbe borul New York

A költöző madarak tájékozódását akarják segíteni azzal, hogy a vándorlási időszakban lekapcsolják éjszakára az állami épületek megvilágítását.

2015. 04. 29. 16:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vándormadarak a csillagok szerint tájékozódnak, ezért a villanyfények megzavarhatják őket, nekirepülhetnek az épületeknek. A fény végzetes vonzásának nevezett jelenség a becslések szerint évente egymilliárd madár életébe kerül Amerikában – írta a BBC News.

Az atlanti vándorlási útvonalon madarak milliói szállnak át New York fölött. Azok a szárnyasok, amelyek éjjel kelnek át a város fölött, most jobb eséllyel érnek északi fészkükre. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója elmondta: a madarak költözésének csúcsidőszakában, tavasszal és ősszel éjjel tizenegy óra és napfelkelte között lekapcsolják a világítást. Az állam ezzel az intézkedéssel számos közismert New York-i felhőkarcoló – egyebek közt a Rockefeller Center, a Chrysler Building és a Time Warner Center – példáját követi, melyek csatlakoztak a Nemzeti Audubon-társaság fényeket lekapcsoló kezdeményezéséhez. Más amerikai nagyvárosokkal, Baltimore-ral, Chicagóval, San Franciscóval már együttműködik a társaság a madarak védelmében.

A fény végzetes vonzása súlyosabban érinti az énekes költözőket, mint a helyi madarakat, melyek megtanulják a biztonságos légi útvonalakat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.