Valósággá válhat a gondolatátvitel?

Csótány mozgását szabályozta saját agyhullámaival egy fiatal kínai PhD-hallgató. A fölfedezéssel díjat is nyert.

B.O.
2015. 06. 27. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Li Kuang-je, a sanghaji Jiao Tong Egyetem Biológiai és Biorobotikai Laboratóriumának hallgatója egyik kísérletével elnyerte az IEEE Robotics and Automation Society versenyének második díját. Egy EEG-fejpánt, valamint egy csótány hátára szerelt elektróda segítségével ugyanis saját gondolataival tudta irányítani az állat mozgását. Az eredményt az „agytól agyig ráhatás” teszi egyedivé, hiszen az emberi elme egészen máshogyan (sokkal bonyolultabban) működik, mint a rovaroké, mégis sikerült egy hullámhosszra hozni a kettőt. Ki kellett választani és le kellett egyszerűsíteni a mozgásra vonatkozó gondolatokat az összetett folyamatok közül, s ezeket inger formájában el kellett juttatni a csótány agyának megfelelő részébe.

Önmagában az idegrendszeri ingerek feltérképezése és nyomon követése egyébként nem új találmány, és a csótányok mozgásának kontrollálására is vannak korábbi példák. A kettőt – tehát az EEG-készülék és a stimuláló mikroelektróda összehangolását – együtt azonban a kínai hallgatónak sikerült először elérnie egy jelfogó-dekódoló „hátizsák” és egy az agyhullámok jelentését felismerő, vagyis tulajdonképpen az emberi akaratot továbbító számítógép összekapcsolásával.

A verseny eredményéről beszámoló cikk a brit Daily Mail internetes felületén jelent meg, s rendkívül olvasmányosan mutatja be a kísérlet részleteit – olyannyira, hogy az általunk megkérdezett entomológus több pontatlan információt is felfedezett benne. Divák Ádám, a Helsinkiben 2014-ben rendezett Startup Sauna versenyt megnyerő magyar Synetiq társalapítója elmondta: nem tartja tudományos értékűnek a kutatást. A szakember elismeri a kísérlet létjogosultságát, de szerinte az legfeljebb egyetemi projektként állja meg a helyét. Sem a fejpánt, sem az EEG nem újdonság, így a projektet összerakni „nagyon bonyolult nem lehetett” – mondta Divák Ádám.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.