Robotokba is szerelmesek lehetünk

Ma még bizarrnak ható jövőképpel rukkolt elő egy világszerte ismert amerikai szexuálpszichológus.

Konopás Noémi
2015. 08. 13. 19:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Most még sokkolónak és hátborzongatónak tűnhet, de elnézve a digitális technológia vívmányait és a többség fogékonyságát a virtuális világba menekülésre, egyáltalán nem puszta légből kapott jóslat egyes szakértők azon megállapítása, miszerint 50 év múlva teljesen normális lesz szexuális életet élni egy robottal. – Már ma is lehet az interneten szexbabákat rendelni, csak idő és technológiai fejlődés kérdése, hogy ezek a pótszerek „életre keljenek” – írta a Huffington Postban megjelent blogbejegyzésében dr. Hellen Driscoll.

A szakember szerint ezek az eszközök annyira élethűek lehetnek, hogy akár jobb is lehet velük az intim együttlét, mint egy hús-vér emberrel. Nem beszélve arról, hogy bár eléggé betegesnek tűnik, de a mesterséges intelligencia és a különböző számítógépes programok még azt is képesek elérni, hogy az ember a szó szoros értelmében beleszeressen ezekbe a szeretőhelyettesítőkbe.

– Nem minden előzmény nélkül jelentek meg ezek a pótszerek, gondoljunk csak a peep show-kra, a pornográf filmekre, vagy a guminőre és a különböző szexuális segédeszközökre – mondta lapunknak dr. Vizi János pszichiáter, szexuális medicina szakember, aki ezekkel összevetve minőségi ugrást nem lát a szexrobotokban, inkább úgy érzékeli, hogy összeáll egy mozaik, ami részeiben már korábban is létezett. Vizi szerint ezek az élethű gépek teljesen passzolnak az egyre közkedveltebb virtuális valóságba: sokak számára vonzó lehet, hogy mesterséges lényekkel nincsen annyi probléma, mint egy hús-vér emberrel, nem kell vacsorázni vinni, nem szól a partnerére, ha az éppen sörszagú, ráadásul a robottal történő együttlét során a fantáziát sem kell még olyan mértékben sem használni, mint a korábbi pótszerek alkalmazásakor.

Óriási azonban a veszélyük, mert nemcsak hogy „agyoncsaphatják” a kapcsolatokat, de még függőséget is okozhatnak, ráadásul ha tényleg élethűek lesznek, akkor a fogékonyabb használók könnyen azt érezhetik, hogy nincs is szükség igazi párra. Vizi János nem ért egyet Hellen Driscoll-lal, aki szerint még mindig jobb egy műpartner, mint a semmi. A magyar szakértő úgy véli: a pornográfiához hasonlóan ezeket az eszközöket is kellő (ön)kritikával, fenntartással és távolságtartással kell majd kezelni. Aki viszont képes mindezekre, az valószínűleg érettebb személyiség, és nincs is szüksége ilyen robotra.

Azon túl, hogy ezek az eszközök használójukat bezárkózásra és autisztikus szexualitásra kárhoztatják, veszélyesek a gyerekekre, kamaszokra is. Az első intim élmény ugyanis képes mély benyomást gyakorolni, és Vizi szerint ha ezt a serdülő egy robottal éli meg, félő, hogy később kevésbé lesz képes hús-vér emberrel is együtt lenni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.