Szingapúr 5,3 milliós lakossága kevesebb mint 750 négyzetkilométeres területen helyezkedik el. Azonban – viszonylag erős gazdasága ellenére – a szigetország komoly problémával küzd: ez pedig nem más, mint a vízhiány.A megfelelő vízellátás biztosítása már régóta nemzeti prioritásnak számít Szingapúrban, jelenleg a szükséges vízmennyiség körülbelül felét Malajziából oldják meg – írja a CNN.Készülünk arra a napra, amikor a vízmegállapodás hatályát veszti, és ki kell elégítenünk saját igényeinket – mondta Chew Men Leong, a Közüzemi Igazgatóság ügyvezető igazgatója. A megállapodás elméletileg 2061-ig lesz érvényben.A szingapúri stratégia legfontosabb alkotóeleme – a behozatalon kívül – sótalanító üzemek létesítése, az esővíz összegyűjtése és a szennyvíz újrahasznosítása.De a legnagyobb reményt a membrántechnológiával kezelt szennyvíz, az úgynevezett „NEWwater” jelenti. Jelenleg ez a technológia adja Szingapúr vízigényének közel harminc százalékát, és a tervek szerint 2060-ig ez a szám megduplázódhat.De nem csupán az ivóvíz előállítása miatt számít érdekes példának a szigetország: a Mariana kikötő mellett található, mintegy 250 hektáros Gardens by the Bay nevű tájvédelmi terület egyik legkülönlegesebb elemei a hatalmas, napenergiával működő szuperfák.A mesterséges mechanikus erdőben tizennyolc ilyen szerkezet található, melyeknek fő feladata a napenergia hasznosítása, a közeli télikertek levegőztetése és az esővíz összegyűjtése. A fák magassága 25 és 50 méter között változik, és minden szerkezet acélkeretére különféle virágok és páfrányok vannak felfuttatva. A tölcsérszerű tető a hőmérséklet moderálására is alkalmas: felveszi vagy elvezeti a hőt, valamint védelmet nyújt a meleg klíma ellen az alatta sétáló látogatóknak. Emellett ezek a szerkezetek biztosítják a park vízellátását is: a szuperfák ugyanis összegyűjtik az esővizet, és később ezt használják fel öntözésre, valamint a szökőkutak működtetésére.A projekt szervezői azt remélik, hogy a Gardens by the Bay egy olyan ökoturisztikai célponttá fog válni, melyben növényeket és megoldásokat mutathatnak be a világ minden tájáról.De nem csupán Szingapúrban áll fenn ez a probléma: az utóbbi időben világszerte gondot okoz az ivóvíz folyamatos drágulása – ráadásul a tendencia folytatódni fog –, hosszú távon pedig vízhiánnyal nézhetünk szembe. Közben – a klímaváltozás következményeként – erősebb intenzitású lesz a csapadékhullás, ám ezek eloszlása az évben egyenlőtlenebbé válik.Áprilisban például a súlyos aszály miatt vízkorlátozást rendelt el Kalifornia kormányzója, az állam történetében ezzel elsőként volt példa hasonló intézkedésre.A településeknek 25 százalékkal kellett csökkenteniük a vízfelhasználásukat. A Jerry Brown kormányzó által elrendelt korlátozás a lakosságra, a vállalatokra, a farmerekre és más fogyasztókra egyaránt kiterjedt.A kormányzó azt követően döntött így, hogy a márciusi mérésekből kiderült: a Sierra Nevada hegység egyre fogyatkozó hótakarója mindössze 19 százaléka az évszak történelmi átlagának.Februárban három nagyváros – Sao Paulo, Rio de Janeiro és Belo Horizonte körzetében is – súlyos vízhiány lépett fel.Antonio Nobre, Brazília egyik legelismertebb klímakutatója a BBC-nek azt mondta: bizonyítékok alapján úgy tűnik, hogy az amazóniai esőerdő és az ország déli partvidékén fekvő atlanti erdő irtása váltotta ki a szélsőséges csapadékhiányt. Szerinte a szárazság oka az, hogy Sao Paulóra mintegy „elefántként ült rá” egy mozdíthatatlan meleglevegő-tömeg. Az erdők eddig nedvességet bocsátottak ki, lehűtötték a levegőt és hozzájárultak a csapadékképzéshez, de kiirtásuk után nincs, ami pótolja ezen funkcióikat.„Ha az amazóniai erdőirtás folytatódik, Sao Paulo valószínűleg ki fog száradni. Ha nem cselekszünk azonnal, végünk van” – mondta Antonio Nobre.
Egyre komolyabb gondokat okoz a vízhiány
Utánajártunk, hogy külföldön milyen eszközökkel próbálnak harcolni a probléma ellen.
2015. 09. 20. 6:17
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!