Eredményeiket a Nature című tudományos folyóiratban tették közzé, az adatok segíthetnek meghatározni a betegség egyéni és népességbeli kialakulásának a kockázatát – írja a The Guardian.A malária a becslések szerint 584 ezer ember halálát okozta, ennek 90 százaléka öt éven aluli gyermek volt, és mintegy 198 millió ember fertőződött meg 2013-ban.Leggyakrabban a kenyai gyerekek körében azonosítottak olyan, különösen erős genetikai variációt, mely 40 százalékkal csökkenthette a súlyos malária kialakulásának a kockázata.Most már egyértelműen kimondhatjuk, hogy a humán genetikai variációk ebben a régióban erős védelmet nyújtanak betegség ellen – mondta el Prof. Dominic Kwiatkowski, a tanulmány egyik vezető szerzője.A kutatásban részt vett a MalariaGen nevű, tudósokból álló nemzetközi szervezet, valamint afrikai, ázsiai és más, a malária által érintett régiókban tevékenykedő orvosok is. A tanulmány elsősorban a Wellcome Trust Intézet és humángenetikai központ munkájára épül.Összesen nyolc afrikai országban – Burkina Fasóban, Kamerunban, Kenyában, Ghánában, Maliban, Gambiában és Tanzániában – elemeztek a kutatók adatokat, valamint megvizsgálták a genetikai variánsok egyének közötti összefüggéseit, hogy lássák, valamely változat együtt jár-e egy adott tulajdonsággal.A vizsgálat során 5633 maláriás, valamint 5919 egészséges gyermek DNS-ét vetették össze. A fontosabb megállapításokat ezután további 14 ezer alanyon ellenőrizték.A szakértők szerint azáltal, hogy a DNS különböző variációit azonosították egy meghatározott helyen, magyarázatot kaphatnak arra, miért lesznek egyes gyermekek súlyosan maláriások, míg mások nem, egy olyan közösségben, melyben az emberek folyamatosan ki vannak téve a szúnyogok által okozott betegségeknek – közölte a Reuters. Kwiatkowski szavai szerint a következő feladat az, hogy tanulmányozzák a genetikai variációk ezen összetett mintáit, és jobban megértsék a molekuláris mechanizmusokat.
Azonosították a géneket, melyek megvédhetik a gyermekeket a maláriától
Negyven százalékkal is csökkenthet a betegség kialakulásának az esélye.
2015. 10. 01. 12:56
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!