Ha baj van, jelez a vészkarperec

A most indult program az idősek életét könnyíti meg: az eszközök rosszullét esetén azonnal riasztanak.

MTI
2015. 10. 01. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Solymár Károly Balázs hozzátette: a 2016. februárig tartó program célja az idősek életének megkönnyítése az infokommunikáció eszközeivel. A programot az NFM 10 millió forintos keretösszeggel támogatta, ebből vásárolták meg a 75 év felettiek mindennapjait megkönnyítő eszközöket, okostelefont, internetszolgáltatást és vészjelző karpereceket. Az eszközöket kiszállították, a diszpécserközpontokat felszerelték, helyszínenként 40 közösségi szolgálatban részt vevő diákot és 15 közfoglalkoztatott szociális szakembert és informatikust vettek fel – ismertette. Közlése szerint a projekt tudományos kutatás is egyben: ellenőrzött körülmények között azt vizsgálják, hogy a digitális eszközök hogyan könnyítik meg a szépkorúak életét.Jeneiné Rubovszky Csilla, az NFM idősek alapszolgáltatásainak fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa közölte: a részvételre első körben 45 egyedül élő, 75 év feletti idős embert kértek fel.A diákok szeptember óta tanítják az időseket az eszközök kezelésére, a rendszer már élesben működik.A vészjelző karperecen lévő gomb megnyomásával a jel azonnal beérkezik a diszpécserekhez, a központ munkatársa okostelefonon vagy az idős ember lakásában elhelyezett bázisállomás segítségével, kihangosítva kapcsolatot létesít a segítségre szorulóval. A karperec automatikusan is képes riasztást küldeni, ha az azt viselő személy aktivitása csökken, rosszul lesz vagy elájul – mondta.Hangsúlyozta, hogy az idős emberek három alapvető problémával szembesülnek a mindennapokban: a magányossággal, az egészségi problémák miatt tartós gondozásra szorulnak, valamint kiszolgáltatottságuk miatt bűncselekmények célpontjai, ezekre a programban digitális eszközökkel próbálnak megoldást találni. Ismereteik szerint egész Európában nincs hasonló program, ami ezeket egyszerre kezeli.Jelenleg Magyarországon 751 ezer 75 év feletti él, ami a lakosság 7,6 százaléka, de alig 15 év múlva már csaknem egymillióan lesznek, így a lakosság 10,7 százalékát fogják jelenteni – hangsúlyozta. A modellprogram – ami a generációk közötti kommunikációt is ösztönzi – gyakorlati tapasztalatait 2016 első felében összegzik majd.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.