A környezetvédelemről egyeztetett Ferenc pápa és DiCaprio

A színész átadott egy csekket az egyházfő „szívének kedves” jótékonysági kezdeményezések támogatására.

MTI
2016. 01. 28. 23:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Köszönöm Őszentségének ezt a magánaudienciát” – mondta olaszul DiCaprio, amikor megérkezett az apostoli palotába, és megcsókolta a pápa gyűrűjét.

Később, immár angolul, DiCaprio a 15. századi holland festő, Hieronymus Bosch munkáinak gyűjteményét ajánlotta Ferenc pápának, és megmutatta neki a művész Gyönyörök kertje című triptichonjának másolatát, amely gyermekkorában a színész ágya felett lógott. A szárnyas oltár első részén Ádám és Éva, középső paneljén nyüzsgő tömeggel teli tájkép, a harmadikon a pokol látható.

„Gyermekként nem értettem meg mindennek a jelentését, de úgy képzeltem, hogy ez egy bolygó, és egy nekünk szánt utópia a túlnépesedésről, a mértéktelenségről, a harmadik panelen látható befeketedett égbolt pedig azt juttatja az eszembe, ami a környezetünkkel történik” – fejtette ki a színész, hozzátéve, hogy véleménye szerint a festmény a katolikus egyházfő környezetügyi aggodalmait is megjeleníti.

Ezután az egyik asszisztens egy borítékot adott át Ferenc pápának, elmagyarázva, hogy abban egy csekk van a Leonardo DiCaprio Alapítványtól az egyházfő „szívének kedves” jótékonysági kezdeményezések támogatására.

A színész a minap a davosi Világgazdasági Fórumon bejelentette, hogy alapítványa újabb 15 millió dollárt fordít természetvédelmi projektek támogatására.

A találkozón Ferenc pápa a teremtett világ védelméről szóló Áldott légy! (Laudato si\') című enciklikájának bőrkötéses példányával és Az evangélium öröme (Evangelii gaudium) kezdetű korábbi írásával ajándékozta meg a színészt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.