Látáskárosodást okozhat a Zika-láz

Még az idén elkészülhet a védőoltás a betegség ellen.

MTI
2016. 01. 29. 8:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az északkelet-brazíliai Recife egyik rehabilitációs központjában megvizsgált 135 csecsemő felének korlátozott a látása a látóidegek és a retina torzulása miatt, és sokan kancsalként születtek – mondta Camila Ventura szemészorvos.

„Látásromlásuk egész életükre kihat. Ezen kicsinyek 40-50 százaléka súlyos látáskárosodásban szenved” – tette hozzá Ventura.

Ventura elmondta, hogy a gyerekeknek terápiára van szükségük, hogy serkentsék látásukat életük első három-hat hónapjában, különben soha nem fog javulni látásuk.

Még az idén meglehet az ellenszer a Zika-vírus ellen – közölte egy amerikai-kanadai kutatócsoport, amely a vakcina kifejlesztésén dolgozik.

Gary Laval, a tudósok egyik vezetője a Reuters hírügynökségnek adott interjúban elmondta: bízik abban, hogy szeptemberben megkezdődhet az oltóanyag hatóságilag engedélyezett kipróbálása embereken, ami után egy hónappal már akár el is lehet kezdeni az immunizációt a legsúlyosabban érintett területeken.

A korábban viszonylag enyhe lefolyású Zika-láz kórokozója, amelyet a legtöbbször szúnyogok hordoznak, több ezer embert fertőzött már meg Latin-Amerikában, és az Egészségügyi Világszervezet szerint robbanásszerűen terjed az amerikai kontinensen. A kórokozó összefüggésbe hozható azzal, hogy az érintett térségben számos csecsemő született úgynevezett kóros kisfejűséggel. A vírust már nyugat-európai országokban is kimutatták. Magyarországon az ÁNTSZ csütörtöki tájékoztatása szerint  egyelőre nem merült fel fertőzés gyanúja. A betegség ellen egyelőre nincs sem gyógyszer, sem védőoltás.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke kijelentette, hogy a szervezet mindent megtesz a nyári ötkarikás játékok résztvevőinek egészségéért a Zika-láz sújtotta Brazíliában.

Venezuelában feltehetően meghaladja a 4700-at a Zika-vírussal fertőzöttek száma – jelentette be a latin-amerikai ország egészségügyi minisztere.

Venezuelai orvosok napok óta azt követelik a kormánytól, hogy tegye közzé a Zika-vírussal kapcsolatos statisztikákat, és arra figyelmeztettek, hogy a betegség veszélyes mértékben elterjedhetett az országban. Civil szervezetek a láz rohamos terjedéséről számoltak be.

A német sportvezető elmondta, hogy a NOB még ezen a héten nyilvánosságra hozza a betegséggel és a védekezéssel kapcsolatos iránymutatásait a sportolók és a látogatók számára, illetve eljuttatja azt a nemzeti olimpiai bizottságokhoz. Számos országban már a közelmúltban figyelmeztették a sportolókat a vírus veszélyeire.

„Mindent megteszünk a sportolók és a látogatók egészségéért. Szoros kapcsolatban állunk az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), valamint a szervezőbizottsággal és a brazil hatóságokkal” – mondta Athénban tett látogatásán Thomas Bach.

A riói szervezők szerint, mivel az olimpia augusztusi időpontja a helyi télre esik, a szárazabb és hűvösebb éghajlat jelentősen csökkenti majd a szúnyogok jelenlétét. Az olimpia és a paralimpia helyszínein naponta lesznek ellenőrzések, hogy megelőzzék a tócsák kialakulását, ezzel minimálisra csökkentsék a rovarok elszaporodásának kockázatát. Hozzátették: a Zika-láz kiemelt téma lesz a NOB következő ülésén, amelyre hétfőn és kedden kerül sor Lausanne-ban.

Vitalij Mutko orosz sportminiszter felhívta a figyelmet, hogy a sportolók különösen érzékenyek a fertőző betegségekre, mert a kemény edzésmunka gyengíti az immunrendszert. „Minden lehetséges óvintézkedést megteszünk” – mondta.

Ausztráliában azt tanácsolják a versenyzőknek, hogy viseljenek hosszú ujjú ruhát, kerüljék a pocsolyákat, az állóvizeket, a sűrű növényzetet, és ne hagyják nyitva az ajtókat, ablakokat, inkább használják a légkondicionálót.

A Brit Olimpiai Bizottság szóvivője elmondta, hogy az orvosi csapatuk már felvette a kapcsolatot a trópusi betegségekkel foglalkozó londoni intézettel, annak érdekében, hogy a csapat tagjai a lehető legteljesebb egészségügyi felvilágosításban részesüljenek az utazás előtt.

Ugyan van egy Zika-vírussal fertőzött beteg Ausztriában, a szakértők mégsem tartanak attól, hogy járvány törne ki az országban – adta hírül a Die Presse című osztrák lap. A bécsi orvosi egyetem közlése szerint a Zika-vírust egy Brazíliából hazatért osztrák nő szervezetében mutatták ki.

A trópusi betegségekkel foglalkozó szakértő szerint a következő hetekben egyre több utazó fog hazatérni úgy, hogy szervezetében kimutatható lesz a fertőzés, azonban többségük nem lesz beteg, észre sem fogja venni, hogy elkapta a vírust.

Ha az illető nem várandós vagy nem tervez éppen gyermekvállalást, akkor ennek nincs jelentősége – közölte Herwig Kollaritsch. Elmondása szerint Ausztriában azért nem kell járványtól tartani, mert a osztrák klíma hűvösebb, és nem élnek meg nagy számban azok az állatok, amelyek terjeszthetnék a kórt.

Ausztriában a tigrisszúnyog terjesztheti a kórokozót. Ezt a rovarfajt már 2012-ben észlelték az országban, de a maláriát terjesztő szúnyogfajta is feltűnt az országban – hangzott el az osztrák közszolgálati rádió (ORF) adásában. Szakértők elmondták: ezek a nem őshonos állatok a nemzetközi kereskedelem során szállított árukkal együtt „utazhatnak be” külföldről az országba.

Zika-vírust azonosítottak több európai országban is, dán, brit és holland állampolgár szervezetében is kimutatták már, valamint Svájcban, Svédországban és Németországban is regisztráltak már ilyen megbetegedést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.