WHO: Az egyész világot fenyegeti a sárgaláz

December óta mintegy 238 ember vesztette életét és több ezren fertőződhettek meg a betegségben.

MA
2016. 04. 18. 19:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szúnyogok által terjesztett betegség az ország fővárosában, Luandában bukkant fel újra. Azóta a sárgaláz Angola 18 tartományából 16-ban jelent meg. A WHO jelentése szerint mintegy 238 ember vesztette életét és több ezren fertőződhettek meg a betegségben – írja a The Independent.

Azok, akik Angolába utaztak, már átvitték a kórt Kínába, Kenyába és a Kongói Demokratikus Köztársaságba is.

A WHO a betegség jövőbeni terjedésétől tart, mivel az Angolában élő nemzeti közösségek tagjai rendszeresen látogatnak el a szomszédos országokba. Úgy vélik, szükség van az utazók immunizációs állapota ellenőrzésének növelésére, és „sürgősen meg kell erősíteni” a betegség elleni védekezést Angolában.

Az UNICEF, a Járványkezelési- és Megelőzési Központ (CDC), az Orvosok Határok Nélkül (MSF) és a WHO folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket.

Szakértők szerint a betegség terjedéséhez hozzájárult az egészségügyi ellátás és a hulladékszállítás forráshiány miatti akadozása, amelynek következtében szeméthegyek halmozódtak fel a szegényebb külvárosi részeken. Ez elősegítette a sárgaláz kórokozóját hordozó szúnyogok szaporodását.

Az afrikai és amerikai kontinens trópusi régióit érintő betegség ellen nem létezik hatékony terápia, de védőoltással, illetve annak hiányában a szúnyogcsípéstől való védekezéssel megelőzhető a kór.

A közel húszmillió lakosú dél-afrikai országban az utóbbi időben a sárgalázas betegek mellett a maláriások, kolerások és krónikus hasmenéssel küzdők száma is megugrott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.