Ezt a természeti csodát eddig nem láthatta senki

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Három nap kel és nyugszik a bolygón, ha éppen nem az állandó nappal uralkodik.

MTI
2016. 07. 08. 12:51

A szakértők szerint a számítógépes szimulációkból kiderül, hogy ha a röppálya csak egy kicsivel is szélesebb lenne, a nehézségi erő miatt a bolygó kirepülne a rendszerből. Az ilyen röppálya lehet stabil, de ha csak kicsit is megváltoznak a körülmények, nagyon hamar instabillá válhat.

„Nem világos, hogyan került a bolygó ilyen széles röppályára egy ilyen különleges rendszerben, és nem tudjuk megmondani, mit jelent ez a bolygórendszerek típusainak megértése szempontjából. De az biztos, hogy sokkal nagyobb a változatosság odakint, mint azt sokan elképzelni merik. Azt tudjuk, hogy a többcsillagos rendszerben lévő bolygók sokkal kevésbé ismertek, de valószínűleg ugyanolyan gyakoriak, mint az egycsillagos rendszerben lévők” – mondta Wagner.

A HD 131399Ab egyike azon kevés extraszoláris, vagyis Naprendszerünkön kívüli bolygóknak, amelyet közvetlenül egy teleszkóppal figyeltek meg. A csillagászok a Chilében működő Európai Déli Obszervatórium nagyon nagy teleszkópjával (VLT) vizsgálták A legtöbb exobolygót a fény periodikus halványodásából észlelik, amikor az adott bolygó elhalad saját csillaga és a Föld között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.