Szomorú hír érkezett az afrikai elefántokról

Húsz százalékkal csökkent a populáció.

MTI
2016. 09. 26. 9:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A svájci központú szervezet a globális vadkereskedelemmel foglalkozó ENSZ-konferencián nyújtotta be jelentését, a gyűlés az elefántcsont-kereskedelemmel is foglalkozik.

„Ezek az újabb adatok is igazolják, hogy az érintett kormányoknak meg kell tenniük a szükséges lépéseket a válság megoldására” – jelentette ki az amerikai Vadvédelmi Társaság (WCS) nemzetközi politikáját irányító Susan Lieberman.

Az IUCN a becsült adatok és vadszámlálások alapján közölte, hogy a vizsgált afrikai térségben jelenleg 415 ezer elefánt él, miközben 2006-ban a számuk még 500 ezer volt.

Vannak ugyanakkor olyan térségei Afrikának, ahol a rendszeres felméréseket nem lehet elvégezni, ezért például Dél-Szudánban, Libériában és a Közép-Afrikai Köztársaság szavannás régiójában nehéz megmondani, hogy mi a helyzet az elefántpopulációval.

A IUCN jelentése figyelmeztetett arra, hogy egyes országokban megdöbbentően csökkent az elefántok száma: Tanzániában, ahol jelentős a szafariturizmus, 60 százalékkal.

A szervezet az okokat vizsgálva kiemelte, hogy az utóbbi évtizedben az ázsiai országokból, különösen Kínából hatalmas az igény az elefántcsontra. Az orvvadászat akkora méreteket kezd ölteni, mint az 1970–80-as években.

Namíbiában, Dél-Afrikában és Zimbabwéban viszont a jelentés szerint stabil vagy kissé nő az elefántpopuláció és Botswanában is tapasztalható ez a pozitív tendencia.

Namíbia és Zimbabwe közben szeptember közepén azzal a kérelemmel fordult az ENSZ-hez, hogy árukészleteik kiürítésére engedélyezzék számukra az elefántcsont-kereskedelmet, amelyre a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezmény (CITES) szerint globális tilalom vonatkozik.

Kenya és néhány más afrikai ország azonban attól tartva, hogy ez csak tovább szítja majd a keresletet, ellenezte a tilalom felfüggesztését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.